|
|
|
|
Ülést tartott a SZOT elnöksége (1. rész)
|
1989. január 6., péntek - Ülést tartott pénteken a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A testület állást foglalt a sztrájkról, illetve a Munka Törvénykönyvének módosításáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban és nyilvánosságra hozta véleményét a fogyasztói áremelkedésekkel kapcsolatban.
A sztrájk szabályozásáról a SZOT és a kormány vezetői korábban két találkozón is véleményt cseréltek. Ezek eredményeként az alapvető kérdésekben közeledtek az álláspontok és megállapodás született arról - ez egyébként a szakszervezet véleménye volt -, hogy önálló törvényben kerüljön sor a szabályozásra. Az elnökség egyetértett a törvényjavaslat kiindulási pontjával, amely szerint a sztrájkjog kollektív munkavállalói jog. Nem fogadta el azonban azt, hogy csak a szakszervezet kezdeményezhet, illetve bonyolíthat le sztrájkot. A vitában Nagy Sándor, a SZOT főtitkára rámutatott: politikai hiba lenne, ha kizárólagosan a szakszervezetek birtokolnák ezt a jogot. Mindenképpen arra van szükség, hogy a sztrájkok kezdeményezése, szervezése kollektív dolgozói jogosultság legyen. Az ülésen az egyik legélesebben vitatott kérdés fogalmi természetű volt, nevezetesen az, hogy sztrájkról vagy munkabeszüntetésről szóljon az új törvény. Az elnökség határozott véleménye szerint mindenképpen csak sztrájkról lehet beszélni, hiszen ez jóval szélesebb kategória, mint a munkabeszüntetés. A testület ragaszkodott ahhoz is, hogy a törvény ne zárja ki a szolidaritási sztrájk lehetőségét, s fenntartotta azt a véleményét is, hogy legyen meg a lehetősége a gyárkapun kívülre terjedő ágazati, iparági sztrájkoknak is. A SZOT elnöksége szükségesnek tartotta egyúttal, hogy a szakszervezetek dolgozzák ki saját belső sztrájk-szabályzataikat, valamint nélkülözhetetlennek vélték a sztrájkalap titkosságának és védelmének törvényi garantálását. A SZOT elnöksége egy ellenszavazattal, a módosító indítványokkal együtt egyetértett a törvényjavaslattal. A Munka Törvénykönyvének módosításával kapcsolatban korábban megrendezett társadalmi viták és az egyeztetések hasznosak voltak, a tervezet lényegesen módosult - állapította meg az elnökség. (folyt.köv.)
1989. január 6., péntek 17:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|