|
|
|
|
Brit - USA-Libia (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósitója jelenti:
London, 1989. január 5. csütörtök (MTI-TUD) - London érdemben még nem nyilatkozott hivatalosan az amerikai-líbiai légiincidensről, de külügyi szóvivője útján névértékben fogadta el Washingtonnak azt a magyarázatát, hogy ,,önvédelemből,, lőtték le a két líbiai vadászgépet. Ezen az alapon a brit külügyi szóvivő az incidens ,,lezárulását,, hangsúlyozta.
A brit kormány ugyancsak névértékben fogadta el Washingtonnak azt az állítását is, hogy a légiincidens független volt az állítólagos líbiai vegyifegyvergyárra vonatkozó amerikai kampánytól. Külügyi szóvivője ,,saját független értesülésekre,, hivatkozva támogatásban részesítette ugyan a líbiai vegyifegyvergyártó kapacitásra vonatkozó amerikai állításokat is, de Londonban ugyanakkor nyomatékosan emlékeztetnek Thatcher asszony újévi nyilatkozatára. Ebben a brit kormányfő jelezte, hogy ilyen üzem létét önmagában még nem tekinti kielégítő indoknak katonai akció végrehajtására, mivel - mint hangsúlyozta - ,,minden bizonnyal igen jelentős azoknak a nemzeteknek száma, amelyek vegyifegygyártó kapacitással rendelkeznek,,. Az Egyesült Államoknak nyújtott szövetségesi támogatás fenntartásával a brit kormány minden jel szerint iparkodik mérséklő befolyást gyakorolni Washingtonra. Láthatólag attól tart, hogy egy Líbia elleni katonai akció - akár a vegyifegyvergyártó kapacitás ürügyén, akár a Pan Am-gép elleni merénylet megtorlása címén - megtorpedózhatja a palesztin-izraeli párbeszéd megindítására irányuló brit diplomáciai erőfeszítéseket. A kormányhoz közelálló The Daily Telegraph csütörtöki vezércikkében hangoztatja, hogy a két líbiai vadászgép lelövése ,,jogosultnak tekinthető, ha az incidensről szóló amerikai beszámoló helytálló,,. A konzervatív lap szerint ,,ezt az incidenst teljesen elkülönítve kell szemlélni attól a két átfogóbb problémától - a líbiai vegyifegyvergyár kérdésétől és a Lockerbie fölött felrobbantott Pan Am-gép ügyétől -, amely a legutóbbi napokban borzolta fel az idegeket a Földközi-tenger térségében. (folyt.)
1989. január 5., csütörtök 11:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Brit - USA-Libia (2.rész)
|
,,Szilárd bizonyítékok hiányában és a Pan Am-gép felrobbantása által kiváltott érthető, de egészségtelen harag légkörében aligha lenne igazolható egy egyoldalú amerikai katonai akció. Az Egyesült Államok szövetségesei tehát helyesen járnak el, ha az indulatok lehűtését sürgetik, ámde nem kellene sietniök jóelőre elítélni egy ilyen katonai akciót,, - írja a The Daily Telegraph. A Financial Times vezércikke jogosultnak találja ugyan az aggodalmakat amiatt, hogy Líbia netán önmagát és másokat is vegyifegyverekkel szerelhet fel, de nyomatékosan rámutat az Egyesült Államok álláspontjának ,,különös következetlenségére,,. Megállapítja, hogy az érvényben levő 1925-ös genfi protokoll értelmében Líbiának ugyanolyan joga van vegyifegyvert gyártani és tárolni, mint az Egyesült Államoknak, majd ezeket írja: ,,Ezen a címen, tehát, az Egyesült Államoknak nincs semmiféle elképzelhető jogi alapja Líbia elleni katonai akcióra. Ezzel szemben az Egyesült Államok nyilvánosan azzal vádolta Irakot, hogy nemcsak gyárt vegyifegyvereket, hanem ezek felhasználásával egyértelműen megszegte az 1925-ös protokollt...mindennek ellenére, az Egyesült Államok még csak célzást sem tett Irak elleni katonai akcióra. Sőt, még azt is iparkodott elkerülni, hogy gazdasági szankciók alkalmazására kényszerüljön ellene.,, ,,Nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy az Egyesült Államok Kadhafi ezredest olyan könnyű céltáblának tekinti, akit biztonságosan megfélemlíthet katonai fenyegetésekkel és akciókkal, miközben más, lényegesen veszélyesebb bűnösöket jónak lát kesztyűs kézzel kezelni,, - írja végezetül a Financial Times.+++
1989. január 5., csütörtök 11:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|