|
|
|
|
Kisgazdapárt - fővárosi és debreceni tagtoborzó gyűlések
|
1989. március 4., szombat - A Független Kisgazda-Földmunkás és Polgári Párt a szegények pártja, de a reménység pártja is - hangoztatta beszédében Oláh Sándor, a párt ellenőrző bizottságának elnöke szombaton, az Egyetemi Színpadon tartott fővárosi tagtoborzó nagygyűlésen.
Politikai zászlóbontást jelző beszédének elején rámutatott: először a FKgP hangoztatta nyíltan hazánkban, hogy a jelenlegi válságból a kivezető út a többpártrendszeren alapuló pluralizmus. A Kisgazdapárt az egész nép iránti felelősséggel kíván politizálni, mégpedig e hármas jelszó jegyében: isten, haza, család. A külpolitkai kérdésekről szólva mondotta: tárgyszerű, becsületes, kétoldalúan megtárgyalt, kölcsönösen előnyös kapcsolatokra kell törekedni a Szovjetunióval. Ne áltassa magát senki olyan semlegességi jelszavakkal, amelyeket becsülettel nem képviselhet reálpolitikai, közeli célkitűzésként. Ugyanakkor a FKgP elkövet mindent a teljes szuverenitás helyreállítására - hangoztatta Oláh Sándor. Boross Imre, a Kisgazdapárt pártfőügyésze arról beszélt a tagtoborzó nagygyűlésen, hogy ez a párt nem akar még egyszer 1956-ot, amelyet egyébként - a történelem tanúsága szerint természetes - atrocitásokkal kísért szabadságharcnak és népfelkelésnek ítélt. A jogállamiság megteremtését, a demokratizálódást úgy akarja megvalósítani, hogy az átmenet békésen, megfontoltan menjen végbe. x x x Több mint 100 alapító taggal szombaton megalakult a Független Kisgazda-Földmunkás és Polgári Párt Hajdú-Bihar megyei szervezete. A Hazafias Népfront debreceni székházában megtartott tagtoborzó megyegyűlés résztvevői úgy döntöttek, hogy március 15-én részt vesznek a Petőfi- és a Kossuth-szobornál megrendezésre kerülő városi ünnepségeken. Mint megfogalmazták: március 15-e olyan nemzeti ünnepünk, amelyen minden haladó erőnek együtt kell demonstrálnia a társadalomért érzett felelősségét. (MTI)
1989. március 4., szombat 14:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|