|
|
|
|
Berecz János látogatása Záhonyban (3. rész)
|
A Politikai Bizottság tagja részletesen szólt a Szabolcs-Szatmár megyei pártértekezleten szerzett tapasztalatairól, majd a megyét is érintő cigánykérdésről fejtette ki a véleményét. Ennek a problémának a megoldása nélkül nem lehet sem belső, sem külső nyugalmunk - mondotta. - A cigányok itt élnek velünk, s minden valószínűség szerint magyarnak is vallják magukat. Ha fenntartással, bizalmatlansággal kezeljük őket, arra az egész cigányság fenntartással, sőt gyűlölettel reagál. A mai nehéz helyzetben rendkívül fontos számunkra a közbiztonság, amit nem lehet csak hatalmi eszközökkel, rendőri, bírói intézkedésekkel megteremteni. Nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a társadalom egy rétegét mi magunk szorítjuk a bűnözés szélére. A megoldás csak az lehet, ha befogadó nép vagyunk, s mindenkivel együtt dolgozunk, aki tisztességesen akar élni ebben az országban. Olyan közösségekre van szükség itt, Szabolcs megyében is, ahol a bizalom az építőerő, s magyarok és cigányok együtt léphetnek fel bármiféle bűnözés ellen. Berecz János végezetül Záhony jelentőségét, a MÁV üzemigazgatóság munkáját méltatta. Mint mondta, Záhony nem csupán Európa legnagyobb szárazföldi kikötője, hanem a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok középpontja is. Szükség volt rá akkor, amikor ez az együttműködés meghatározó volt, de szükség lesz rá ezután is, amikor esetleg kisebb szerep jut a kétoldalú kapcsolatoknak. Minél inkább növekszik Magyarország gazdasági együttműködése Nyugat-Európával, s minél inkább megvalósul a Szovjetunióban a gazdasági átépítés, annál inkább összefonódik gazdaságilag egész Európa. Ha pedig létszükséglet lesz az európai gazdasági együttműködés, megnő az átrakókörzet szerepe is: Záhony a gazdasági kapcsolatok fejlődésének össz-európai kikötőjévé válhat - mondotta végezetül a Központi Bizottság titkára. (MTI)
1989. január 5., csütörtök 21:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
/FÉRFIHANG/ Halló, halló, Bokány Mihály vagyok Egerből. Szeretnék a Szabad Európa segitségével állást találni, cukrász-állást Nyugatnémetországban. Cimem: Eger, Belzemed János utca 9 I. 17. Levélválaszt várok.
FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Potyi Zoltán vagyok Lendvőról. Kérni szeretnék abból a kezettából, amit az Amerika Hangja Rádió és a magyar rádió közösen szervezett egy beszélgetést. Amelyen például a Pozsgai Imre is Most, a telefonszámát nem tudom az Amerika Hangja Rádiónak, ezért önöktől kérnék, ha lehetséges. Előre is köszönöm. Cimem: 69220, Lendva TLT 8, Potyi Zoltán. Tel:6975971.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|