|
|
|
|
A Pedagógusok Szakszervezete központi vezetőségének ülése (2. rész)
|
Ebben egyebek között rögzítették azt is, hogy a központi bérrendezésre 1989-ben fordítható összeget elsősorban és alapvetően a közoktatás és felsőoktatás minden rétegét érintő alapbéremelésre, egy kisebb részét a pedagógus túlmunka előnyösebb díjazására kell fordítani. Ezeknek az intézkedéseknek azonban csak akkor lehet optimális hatása, ha az alapbéremelésre az idén szeptember 1-jével, a túlóradíj-emelésre már február 1-jétől kerül sor, s ha ezek jövő évre áthúzódó hatását a költségvetés biztosítja. Ugyanakkor szükségesnek tartják, hogy 1990. szeptember 1-jétől vagy 1991. január 1-jétől - második ütemként - újabb központi bérintézkedéssel szűnjön meg az oktatási dolgozók átlagbérének más szellemi dolgozókéhoz viszonyított elmaradása. Ugyancsak rögzítették az állásfoglalásban azt a követelést, hogy - az erre vonatkozó jogszabály módosításával - töröljék el a pedagógusok 50 százalékos túlóra-kötelezettségét, s növekedjen a túlóradíj jelenlegi mértéke. Sárdi Lajos, a Pedagógusok Szakszervezetének megbízott főtitkára - aki a kv-ülés közben az ÁBMH-ban újabb, a központi bérintézkedés végrehajtását érintő megbeszélésen vett részt - elmondta: a szakszervezet álláspontja, hogy az 1,7 milliárd forintból február 1-jétől 250 millió forintot fordítsanak óradíjemelésre, s szeptember 1-jétől 1 milliárd 450 millió forintot pedig alapbéremelésre. Ez utóbbi mintegy 20 százalékos átlagos béremelést jelent. További, ágazaton belüli döntéseket kíván majd, hogy a béremelést intézménytípusonként, illetve munkakörönként egységesen vagy differenciáltan oldják meg, illetve hogy a béremeléskor miről döntsenek központilag, és miről intézményi szinten. A központi vezetőség csütörtöki ülésén szó volt a Pedagógusok Szakszervezete megújulásának egy fontos szakaszát lezáró, a tervezettnél korábban, már idén tavasszal megtartandó XIII. kongresszusáról is. Számbavették az ezzel kapcsolatos választási-előkészítési tennivalókat, végül elfogadták az alapszervezeti vitára bocsátandó választási határozat-tervezeteket. Erről, valamint a Pedagógusok Szakszervezete új programjának kialakítására felhívó - mostani ülésen megtárgyalt - vitaanyagról a tagság véleményét márciusban összegzik. A testület pénteken folytatja munkáját. (MTI)
1989. január 5., csütörtök 19:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
/FÉRFIHANG/ Halló, halló, Bokány Mihály vagyok Egerből. Szeretnék a Szabad Európa segitségével állást találni, cukrász-állást Nyugatnémetországban. Cimem: Eger, Belzemed János utca 9 I. 17. Levélválaszt várok.
FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Potyi Zoltán vagyok Lendvőról. Kérni szeretnék abból a kezettából, amit az Amerika Hangja Rádió és a magyar rádió közösen szervezett egy beszélgetést. Amelyen például a Pozsgai Imre is Most, a telefonszámát nem tudom az Amerika Hangja Rádiónak, ezért önöktől kérnék, ha lehetséges. Előre is köszönöm. Cimem: 69220, Lendva TLT 8, Potyi Zoltán. Tel:6975971.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|