|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF Elnökségének köszönete
"A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége
nevében köszönetünket szeretném kifejezni mindazon honfitársainknak,
akik az MDF felhívásánakk elget téve élelmiszer, ruhanemű, gyógyszer
és pénzadományokkal siettek a meggyötört romániai nép megsegítésére.
Végleges adatok - az országszerte folyó gyűjtés következtében - még
nem állnak rendelkezésre. Csak az Ó utcai központba az elmúlt két
nap alatt beérkezett adományokról tudunk tájékoztatást adni.
230 pótkocsis teherautó, furgon és személygépkocsi indult útnak
a romániai határ felé. Mintegy 530 mázsa kenyér, és több mint 40
tonna konzerv, tej és eltartható élelmiszer, valamint ruhanemű és
gyógyszer segélycsomagot továbbítottunk. Ezen kívül 468 ezer forint
készpénz-adomány is érkezett az Ó utcai központunkba."
BBC, Panoráma:
Románia jövője
"Nehéz megítélni azt, hogyan alakul majd a helyzet Romániában,
annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a Ceausescu-család bukása -
összesen körülbelül 40 rokonról van szó - maga után vonja majd a
kommunista párt összeomlását is. Kiderült, hogy a Szovjetunió és
Kína után a legnagyobb kommunista párt - azt állítják, 3 millió 700
ezer tagja volt a román pártnak - mindössze üres váz volt. Máris
szétesett, bár hivatalosan még nem jelentették be feloszlását vagy
átalakulását.
A kommunista párt jövője tehát nem biztató, különösen az
áprilisra tervezett választások után nem. Ami azonban a közvetlen
jövőt illeti, olyan kommunisták, akik a Ceausescu-rezsim elleni
küzdelemben érdemeket szereztek, valószínűleg fontos szerepet
játszanak, már csak azért is, mert nagy szükség lesz adminisztrációs
tapasztalatukra, szakértelmükre az államgépezet működésképessé
tételében."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1989. július 26. |
Medgyessy Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese a Parlamentben fogadja Billy Graham amerikai evangélista hittérítőt. |
|
|
|
1989. július 27. |
Paskai László bíboros, esztergomi érsek budapesti hivatalában fogadta Billy Graham neves amerikai evangélistát. A képen: Billy Graham (j) köszönti Paskai Lászlót. |
|
|
|
1989. július 27. |
Billy Graham neves amerikai baptista prédikátor felszólal az Európai Baptista kongresszus plenáris ülésén. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Paskai László bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke beszél. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben, teljes sajtónyilvánosság előtt. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Az igehirdetés résztvevői. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben, teljes sajtónyilvánosság előtt. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Az igehirdetés résztvevői. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész - aki most negyedszer jár Magyarországon - Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Joni Tada beszél. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy sportlétesítményben, teljes sajtónyilvánosság előtt. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Egy érdeklődő hallgató. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben, teljes sajtónyilvánosság előtt. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Graham neves amerikai evangélista (j) igehírdetést tartott Budapesten a Népstadionban. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Graham neves amerikai baptista prédikátor igehirdetése a Népstadionban. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Graham (j) beszél, mellette Haraszti Sándor (b) tolmácsol. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben, teljes sajtónyilvánosság előtt. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész - aki most negyedszer jár Magyarországon - Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Csák Elemér (j) és Rapcsányi László (b), a Magyar Rádió riporterei. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész - aki most negyedszer jár Magyarországon - Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész - aki most negyedszer jár Magyarországon - Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Graham (b2) és Szűrős Mátyás (j2), az Országgyűlés Elnöke tolmács segítségével megbeszélést folytatnak. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben, teljes sajtónyilvánosság előtt. |
|
|
|
1989. július 29. |
Budapest, 1989. július 29. Billy Grahamt (b) fogadta Szűrős Mátyás (j), az Országgyűlés elnöke. Billy Graham neves amerikai evangélista július 29-én igehirdetést tartott Budapesten a Népstadionban. A világszerte ismert lelkész - aki most negyedszer jár Magyarországon - Kelet-Európában első alkalommal tartott prédikációt ilyen nagy befogadóképességű sportlétesítményben. |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|