|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1989. január 16. |
Keresztes Sándor, az MDF győri vezetőségének tagja beszél az összejövetelen, amelyen az MDF és a Független Kisgazda Párt győri szervezete, valamint a Reflex Környezetvédő Egyesület bejelentette a független demokratikus koalíció megalakulását. |
|
|
|
1989. január 20. |
Az MSZMP KB Politikai Főiskoláján január "kerekasztal" megbeszélést tartottak az MSZMP és a Magyar Demokrata Fórum képviselői. A képen: Fekete Gyula /MDF/, Szabad György /MDF/ Schmidt Péter /MSZMP/ és Huszár István /MSZMP/ beszélgetnek a szünetben. |
|
|
|
1989. január 25. |
Bródy Péter az MSZMP budapesti PB osztályvezetője, Márkus Péter, a Baloldali Alternatív Egyesülés, és ifj. Fekete Gyula az MDF képviseletében, a Budapesti Pártbizottság és az alternatív szervezetek közötti szóvivői fórumon az MSZMP Művelődési Központjában. |
|
|
|
1989. március 11. |
A több mint 13 ezres tagság képviseletében március 11-én mintegy félezer küldött gyűlt egybe Budapesten a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában, ahol megkezdődött az MDF kétnapos országos gyűlése. A képen: Csoóri Sándor felszólalása. |
|
|
|
1989. március 27. |
A Magyar Demokrata Fórum Veszprém megyei szervezetei által rendezett szentkirályszabadjai békemenet résztvevői vonulnak az utcán húsvét hétfőjén. A demonstráción Szabó Tamás, az MDF elnökségi tagja mondott beszédet, majd népzenei műsor után, húsvéti szokások szerint megkereszteltek két bárányt, melyeket ajándékba hoztak egy-egy közeli szovjet, illetve magyar katonai alakulatnak. |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
Kapcsolódó rádióhírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|