|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1990. május 2. |
Budapest, 1990. május 2. Németh Miklós miniszterelnök és Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke köszöntik egymást az ülésteremben, amikor 1990. május 2-án délelőtt 10 órakor, 43 esztendő után ismét demokratikusan megválasztott országgyűlés kezdte meg munkáját a Parlamentben. |
|
|
|
1990. május 3. |
Budapest, 1990. május 3. Az új kormány alakításával megbízott Antall József miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az Országgyűlés második napján a Parlamentben. |
|
|
|
1990. május 3. |
Budapest, 1990. május 3. Göncz Árpád köztársasági elnök-jelölt Antall József politikussal beszélget az ülésteremben az Országgyűlés május 3-i ülésén. |
|
|
|
1990. május 3. |
Antall József miniszterelnök, Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és Mécs Imre, az SZDSZ ügyvivői testületének a tagja (b-j) beszélget az ülésteremben. Május 3-án folytatta munkáját az újonnan megválasztott Országgyűlés. |
|
|
|
1990. május 7. |
Budapest, 1990. május 7. Antall József kijelölt kormányfő (j) beszélget a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Károly brit trónörökössel a Parlament Delegációs Termében. |
|
|
|
1990. május 15. |
Antall József, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke, kijelölt miniszterelnök és Németh Miklós miniszterelnök a Parlament üléstermében. |
|
|
|
1990. május 16. |
Budapest, 1990. május 16. Dr. Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke beszél az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének konferenciáján az Országházban. A konferencián mintegy 300 hazai és külföldi szakértő, parlamenti képviselő vett részt, melyen a kelet-európai gazdasági reformok kérdésével foglalkoztak. |
|
|
|
1990. május 19. |
Budapest, 1990. május 19. Dr. Antall József az MDF miniszterelnök jelöltje, dolgozószobájában. MTI Fotó: Záray Péter |
|
|
|
1990. május 22. |
Budapest, 1990. május 22. A képviselők a kormányprogram ismertetése után tapssal köszöntik Antall József kijelölt miniszterelnököt a Parlamentben május 22-én, az Országgyűlés kormányalakító ülésén. Ezt követően a pártok frakcióvezetői szólaltak fel. Az ülést Szabad György házelnök nyitotta meg. |
|
|
|
1990. május 22. |
Budapest, 1990. május 22. Antall József, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke, kijelölt miniszterelnök és Németh Miklós miniszterelnök tanácskoznak az Országgyűlés kormányalakító ülésének első napján az ülés szünetében. |
|
|
|
1990. május 23. |
Budapest, 1990. május 23. Antall József miniszterelnök az eskü szövegét mondja az országgyűlés előtt az általa vezetett új magyar kormány ülésén május 23-án a Parlamentben. A testület többi tagjai is ezen a napon tették le hivatali esküjüket. |
|
|
|
1990. május 23. |
Budapest, 1990. május 23. Antall József miniszterelnök Göncz Árpád köztársasági elnök-jelölttel beszélget az új magyar kormány megalakulásakor a Parlamentben. |
|
|
|
1990. május 23. |
Antall József miniszterelnök és kormánya. Ülő sor, balról jobbra: Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter, Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter, Jeszenszky Géza külügyminiszter, Antall József miniszterelnök, Kiss Gyula tárca nélküli miniszter, Győriványi Sándor munkaügyi miniszter és Kádár Béla, a nemzetközi kapcsolatok minisztere. Álló sor, balról jobbra: Balsai István igazságügyminiszter, Rabár Ferenc pénzügyminiszter, Siklós Csaba közlekedési és távközlési miniszter, Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter, Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter, Surján László népjóléti miniszter, Andrásfalvy Bertalan művelődésügyi és közoktatási miniszter, Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, Horváth Balázs belügyminiszter és Für Lajos honvédelmi miniszter. |
|
|
|
1990. május 23. |
Budapest, 1990. május 23. Antall József miniszterelnök eskütétele a Parlamentben. |
|
|
|
1990. május 26. |
Németország, 1990. május 26. Antall József miniszterelnök útban hazafelé Németországból, ahol részt vett a 90. nyugat-berlini német katolikus napokon és találkozott néhány német vezetővel - emlékkép a repülőgép pilótafülkéjében. |
|
|
|
1990. május 28. |
Antall József miniszterelnök és Szabad György, az Országgyűlés elnöke díszőrséget áll Raoul Wallenberg budai szobránál. Magyarországi pártok, egyesületek és a művészeti élet képviselői május 28-án demonstrációval figyelmeztették az ország közvéleményét arra, hogy semmiképpen nem lehet tétlenül nézni a kisebbségellenes, agresszív indulatokat. |
|
|
|
1990. augusztus 28. |
Látogatóban Csoóri Sándor költő hétvégi házában. |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
Kapcsolódó rádióhírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|