|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1990. január 5. |
Budapest, 1990. január 5. Kövér László, dr. Szájer József, Kőszeg Ferenc és Magyar Bálint (b-j) a sajtótájékoztatón. Az SZDSZ és a Fidesz ügyvivői a Graffiti moziban tájékoztatták a sajtó képviselőit arról, hogy az Állambiztonsági Szolgálat III/III-as ügyosztálya mind a mai napig - a levéltitok megsértésével és telefonlehallgatással is - adatokat gyűjt az ellenzéki pártokról és politikai szervezetekről. |
|
|
|
1990. január 5. |
Kövér László, dr. Szájer József, Kőszeg Ferenc és Magyar Bálint (b-j) a sajtótájékoztatón. Az SZDSZ és a Fidesz ügyvivői a Graffiti moziban tájékoztatták a sajtó képviselőit arról, hogy az Állambiztonsági Szolgálat III/III-as ügyosztálya mind a mai napig - a levéltitok megsértésével és telefonlehallgatással is - adatokat gyűjt az ellenzéki pártokról és politikai szervezetekről. |
|
|
|
|
|
1990. február 13. |
Budapest, 1990. február 13. Budapesten 37 egyetemi és főiskolai diák, főként a Bibó István Szakkollégium hallgatói 1988. március 30-án megalapította az akkor még illegális Fiatal Demokraták Szövetségét (FIDESZ) azzal a szándékkal, hogy az ifjúság aktív, radikális és reformokat óhajtó csoportjait összefogó, új, önálló ifjúsági szervezetet hozzanak létre a hivatalos KISZ alternatívájaként. A szervezet 1988. november 20-án tartotta legális alakuló kongresszusát, majd a rendszerváltozás során, 1990. február 8-án jegyezték be pártként. A képen: Áder János, a FIDESZ kampányfőnöke és Kövér László képviselőjelölt (b) a párt választási irodájában. |
|
|
|
1990. március 26. |
Budapest, 1990. március 26. Orbán Viktor (k), a Fidesz alapító tagja nyilatkozik Déry Jánosnak március 25-én éjjel a Fiatal Demokraták Szövetsége Molnár utcai sajtóközpontjában a parlamenti választás éjszakáján, mellette Kövér László. |
|
|
|
1990. június 1. |
A Budai Parkszínpadon június 1-én megkezdődött a Fidesz III. kongresszusa, amelyen a több mint tízezres létszámú szervezet valamennyi tagja alanyi jogon vehet részt. A háromnapos tanácskozást Orbán Viktor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője nyitotta meg. A képen: Orbán Viktor és Kövér László parlamenti képviselők. |
|
|
|
1990. június 1. |
Budapest, 1990. június 1. Kövér László, Deutsch Tamás és Fodor Gábor parlamenti képviselők a kongresszuson. A Budai Parkszínpadon június 1-jén megkezdődött a Fidesz III. kongresszusa, amelyen a több mint tízezres létszámú szervezet valamennyi tagja alanyi jogon vehet részt. A háromnapos tanácskozást Orbán Viktor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője nyitotta meg. |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
Kapcsolódó rádióhírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|