|
|
|
|
Leonard - Hearns: másodszor
|
1989. június 11. vasárnap (MTI, UPI, AFP) - Las Vegasban, ottani idő szerint hétfőn este boksztörténeti jelentőségű mérkőzést vív két amerikai profi csillag: Sugar Ray Leonard és Thomas Hearns. A WBC szuperközépsúlyú világbajnoki címéért csapnak össze, csaknem nyolc évvel első, s mindeddig utolsó ringrandevújuk után. A második ütközet bizonyos szempontból még érdekesebbnek ígérkezik, mint ama bizonyos első, hiszen most többszörösen a csúcsra ért olyan sztárok vívnak meg egymással, akik eddigi hivatásos pályafutásuk alatt egyformán öt különböző súlycsoportban tudtak hivatásos világbajnoki címhez jutni 1981-ben Leonard, aki montreali olimpiai bajnokként lépett át a profik táborába, a mostani csata színhelyén, vagyis a Las Vegas-i Caesars Palace-ban a 15 menetesre tervezett mérkőzésen a 14. menetben kerekedett felül Hearns-ön, akit a vezetőbíró leléptetett. Hearnsnek az volt első profiként elszenvedett veresége A mérlegük így is egyenesen lenyűgöző: Leonard 36 eddigi profi mérkőzése közül csupán egyetlen egyet ( ) veszített el - 1980-ban a panamai Roberto Durantól kapott ki -, 35-ször az ő kezét emelték a magasba, s diadalai közül 25 született kiütéssel. Hearnst Sugar Ray után még ketten voltak képesek maguk alá gyűrni, Marvin Hagler és Iran Barkley, viszont győzelmeinek száma 46, benne 38 K.O. A két nagy egyéniség hétfői találkozója már előre kasszasikernek ígérkezett, s a hangulati felvezetésről maguk a legilletékesebbek gondoskodtak. Hearns doppingolással - anabolikus szteroidok szedésével - vádolta meg Leonardot, aki viszont egy nő rejtélyes halálesetét hozta összefüggésbe ellenfelével. A szavak háborúját ezek után nyilván a szorítóban is hasonló keménységű ökölvita követi. Az esélyeket illetően megoszlanak a vélemények, mindenesetre a fogadóirodákban 3:1 arányban a 33 éves Leonardot ítélik jobbnak. A 30 esztendős Hearns persze egyáltalán nem hagyja, hogy előre leírják. Keményen fogadkozik, s bosszúról álmodik ama régi vereségért. Ami bizonyos: a 12 menetesre tervezett Las Vegas-i kesztyűs kirándulás anyagilag mindkét ökölvívón nagyot lendít majd. Leonardnak 14, Hearns-nek 12 millió dollár az előre garantált jutalma, tehát ennyi pénz mindentől függetlenül már az övék. Irigyelni, persze, legfeljebb ezt lehet tőlük, a várható pofonokat - amik szintén gazdára találnak - aligha...+++
1989. június 11., vasárnap 17:05
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|