|
|
|
|
Változatlan összetételű az öttusa szövetség elnöksége
|
1989. január 31. kedd (MTI) - Az 1989-es esztendő első ülését tartotta kedden délután a Magyar Öttusa Szövetség elnöksége. Az eseményen megjelent Aján Tamás, az ÁISH elnökhelyettese, aki előljáróban Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke nevében a vezetőség tagjainak átnyújtotta az 1989. december 31-ig szóló megbízó leveleket. A MÖSZ tizennégy tagú elnöksége változatlan összetételben, Ábel László elnök, Móricz István elnökhelyettes és Császári Attila főtitkár vezetésével végzi munkáját. Az ÁISH elnökhelyettese ezután arról beszélt, hogy a megbízás ezúttal nem az olimpiai ciklusnak megfelelő négy évre szól, hanem egy éves átmeneti időszakra. Erre az átmenetre a szakszövetségek életében szükség van, hogy felkészüljenek az 1990-es esztendővel beköszöntő új szerkezeti változásokra. Aján Tamás ezután felkérte az elnökséget, hogy 1989-ben is folytassa eddig végzett eredményes munkáját. Különös hangsúllyal szólt az augusztusi felnőtt férfi világbajnokságról, amelyen hazai környezetben kell a hagyományoknak megfelelően, olimpiai és világbajnokhoz méltóan szerepelni. Az elnökség tagjai ezután megtárgyalták a felnőtt férfi válogatott keret felkészülési és versenyeztetési programját. Hosszas vita után a vezetőség a válogatott keret kijelölését és a felkészülési program véglegesítését elhalasztotta. A végső döntésig a már megkezdett módszer szerint, a megszokott ütemben készülnek a következő versenyzők: Balaska Zsolt (Ú. Dózsa), Bárdi Róbert (Ú. Dózsa), Demeter József (Alba Volán), Dobi Lajos (Csepel SC), Fábián László (Bp. Honvéd), Kálnoki Kis Attila (Ú. Dózsa), Madaras Ádám (Ú. Dózsa), Martinek János (Bp. Honvéd), Mizsér Attila (Ú. Dózsa), Molnár Gábor (Bp. Honvéd), Pászti Csaba (BVSC), Tamás József (Ú. Dózsa). Végezetül a testület a doppingolás kérdéséről tárgyalt. A tagok megállapodtak, hogy a doppingtörvény megjelenéséig a hazai versenyeken vétkező sportolókat egyedi módon bírálják el, a kvalifikáló nemzetközi viadalokon a nemzetközi szövetség szabályai érvényesek.+++
1989. január 31., kedd 17:14
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Vida Józoefné 753-552: Múlt pénteken a hirek előtt elhangzott egy olyan, hogy Budapesten lehet forintért VW, Opel és BMW kocsikat kapni. Föl voltak tüntetve az árak. Budapesten egyetlen OTP-ben sem tudnak erról, hogy kocsit lehetne előfizetői. Nagyon szépen kérem mondják meg, hogy van ez. Köszönöm.
- Most hallgatom a hireket. Emelik a benzinárt, Megint öngólt rúgott a kormány. Mikor kérdez akkor is hazudik. így legyen a népnek bizalma hozzájuk.
- Felháborodva hallgattam most a hírekben amikor bemondták a benzinár-emelést 2 Ft-tal. Hát tegnap este a Medgyessy Péter nem tudta ezt egyrészt mondani, azt hiszem nem fért a képére, hogy ezt bemondja, akkor amikor a legutóbb amikor emelték a benzin árát azt mondták, hogy abból a 2 Ft-ból fogdák az utakat épiteni. Hová tették azt a pénzt? Most az autósokat megint megzsarolják. Valamit ebben az ügyben meg kell próbálni tenni, nem tudom milyen helyzet van az országban, borzalmas helyzetben van az ország, de azért mindennek van határa. Ezt nem lehet csinálni. 498-426"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|