|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Találkozó a kormánybiztosnál
|
![](../img/spacer.gif)
1989. december 1., péntek - Pénteken Udvari László, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer kormánybiztosa találkozott több környezetvédelmi szervezet képviselőjével. Áttekintették, közösen értelmezték az 1989. október 31-i országgyűlési döntés óta végzett munkát, a kormány állásfoglalását és intézkedéseit, továbbá megállapodtak az együttműködésről.
A Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság környezetvédő csoportja, a Duna Kör, a TDDSZ környezetvédő csoportja, a Magyarországi Zöld Párt képviselői egyetértettek azzal, hogy a kormánybiztos az államközi szerződés módosításával kapcsolatos tevékenységről a döntéselőkészítő szakaszban folyamatos tájékoztatást ad, és támaszkodik többek között a környezetvédő mozgalmak, valamint a Független Jogász Fórum, esetenként a felkért független szakértők közreműködésére is, szükség szerint konzultációkat kezdeményez a pártokkal. Indokolt - rögzítették a megbeszélésén -, hogy a garanciaegyezmény magyar előkészületi munkálatait a Magyar Tudományos Akadémia irányítsa és koordinálja. A társadalmi részvételre készek a környezetvédő mozgalmak és a Zöld Párt. (MTI)
1989. december 1., péntek 18:51
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|