|
|
|
|
- A nyugatnémet sajtóból - 1. folyt.
|
Annál sajnálatosabb - folytatja Klaus Hatung - a zöldek parlamenti szereplése, az egyedülieké, akiknek nem kell félniük attól, hogy hazátlan bitangnak látszanak. Görcsös kiállásuk a két német állam létezése mellett volt az, amely csak igazán a történelmi lehetőségek gondolata fölé helyezte az állam kérdését. A nagy német veszély szektás szidalmazása találó lehet némely politikus hátsó gondolataira nézve, de eltéveszti a vita tulajdonképpeni tárgyát, a német összetartozás tapasztalatát. Egy másik nyugat-berlini napilap, a Tagesspsiegel szerint a nagy nyugatnémet pártok által javasolt konföderáció létrehozása megfelel az európai fejlődés logikájának, hiszen az Európai Közösség révén létezik egy államszövetség, amely részben már konföderatív jellegű. Ezt figyelembevéve az ilyen irányú elképzelések a két német állam kapcsolatáról első pillantásra akár túl óvatosnak is tűnhetnek, de a mértéktartás nagyon is ésszerű - írja az újság. Ezidőtájt még csak valóban arról van szó, hogy a két német állam közötti együttműködés intezívebbé váljon és intézményesüljön. Egyenlőre másodrangú, hogy ez egy konföderáció keretében történik, vagy csak konföderatív elemek bázisán. Az embereknek időre van szükségük az NDK-ban ahhoz, hogy átgondolják viszonyukat saját államukhoz, valamint a régi és új pártokhoz, és tisztázniuk kell a jövőbeni társadalmi rendszer kérdését is. Nem kellene sem sürgetni őket, sem gyámkodni fölöttük - jegyzi meg befejezésül a Tagesspiegel kommentárja. +++
1989. november 29., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|