|
|
|
|
Megalakult a szlovén ifjúsági párt - tudósítói (1.rész)
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1989. november 6. (MTI-tud.) - Az Adria-parti Portorozban vasárnap este befejeződött a szlovén szocialista ifjúsági szövetség 13. kongresszusa, amely határozatában kimondta, hogy a szövetség új, független szlovén ifjúsági politikai párttá alakul át.
Heves vita után a párt elnevezésének rövidítése változatlanul ZSMS (Szlovén Szocialista Ifjúsági Szövetség) maradt, azzal, hogy eredeti jelentését nem őrizte meg, de a javasolt elnevezést: ,,A gondolkodó világ szabadságáért,, (Za Svobodo Mislecego Sveta) sem vette fel. Tehát a rövidítést mindenki úgy értelmezi, ahogyan jónak látja. A kongresszusi küldöttek többsége mindenesetre azt a nézetet hangsúlyozta, hogy az új ifjúsági párt ,,a gondolkodó világ szabadságáért száll síkra,,. Az új szlovén párt megalakulása egyben a jugoszláv szocialista ifjúsági szövetség egysége megbontásának kezdetét jelenti. Az elfogadott szervezeti szabályzat szerint a pártnak tagja lehet minden olyan 15 évesnél idősebb fiatal, aki elfogadja a programját és tagdíjat fizet. Soraiból bárki kizárható, vagy önkéntesen is kiléphet. A ZSMS programja egyebek között leszögezi, hogy a jugoszláv föderáció tagköztársaságainak jogai és funkciói elidegeníthetetlenek. A jogok közé tartozik az önrendelkezési jog. A tagköztársaság képviselőháza határozatával visszavonhatja a föderációtól egyes állami funkciók (például a honvédelem, a külpolitika, a külkereskedelem, a belbiztonság) gyakorlásának a jogát. (folyt.)
1989. november 6., hétfő 12:01
|
Vissza »
|
|
Megalakult a szlovén ifjúsági párt - tudósítói (2.rész)
|
A kongresszuson okmányba foglalták azt a követelést, hogy Szlovéniát nyilvánítsák demilitarizált övezetté, továbbá, hogy az egyetemeken és a főiskolákon szüntessék meg az általános honvédelmi és a társadalmi önvédelmi csoportok működését. (Azok a magyar munkásőrséghez hasonló szervezetek - a szerk.) Határozatba iktatták azt a javaslatot, hogy a szlovén szocialista köztársaság (jelenlegi) elnevezést változtassák szlovén köztársaságra. Külön dokumentum sürgeti a második világháború utáni szlovéniai kulákperek kárvallotjainak teljes rehabilitálását. Egy másik állásfoglalás szorgalmazza, hogy Jugoszlávia azonnal állítsa helyre diplomáciai kapcsolatait Izraellel és lépjen diplomáciai viszonyra Dél-Koreával. Határozat követeli az emberi jogok, a szólás-, a vallás- és a gondolkodás szabadságának teljes biztosítását, a halálbüntetés eltörlését, a kiskorúak politikai bűncselekmények miatti bebörtönzésének megszüntetését, a katonai szolgálati idő beszámítását a munkaviszonyban eltöltött évekbe. Nem kapta meg a szükséges szavazatokat, és így nem került elfogadásra az a kezdeményezés, hogy az új, független szlovén ifjúsági párt támogassa a koszovói albán nemzetiségnek azt a követelését, amely szerint az autonóm tartományt köztársaság rangjára kell emelni. A vitában az az érv győzött, hogy a koszovói albán lakosoknak már van köztársaságuk, hiszen autonóm tartományuk a szerb köztársaság részét képezi. +++
1989. november 6., hétfő 12:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|