|
|
|
|
Zaglagyin meglepődött
|
Róma, 1989. november 28. kedd (AFP/Reuter) - Vagyim Zaglagyin, Mihail Gorbacsov diplomáciai tanácsadója kedden kijelentette, hogy meglepődött, amikor tudomására jutott Helmut Kohlnak a német konföderáció létrehozására kidolgozott terve.
Zaglagyin egy Rómában tartott keddi sajtókonferencián - még nem ismerve a tervezet minden részletét, amelyekről Kohl kancellár kedden számolt be a Bundestag ülésén - kijelentette: ,,Személy szerint meg vagyok lepődve a javaslat miatt, mert az ellentmond Kohl kancellár korábbi kijelentéseinek. A nyugatnémet kancellár egy olyan másik ország jövőjéről határozott, amely önmaga is képes önálló döntések meghozatalára. Egy másik szovjet szakértő, Nyikolaj Portugalov, az SZKP KB külpolitikai tanácsadója (vezető németszakértője) szerint hosszútávon elképzelhető a két német állam egyfajta konföderációja, - mint mondta: gazdasági és környezetvédelmi együttműködést szolgáló konföderációs strukturák létrehozása -, de a két állam fennmaradásával. Viszont az igazi konföderációt, azaz két különböző politikai és katonai szövetséghez tartozó ország egyéges állammá alalkulását abszolut lehetetlenségnek mondta. A politikus azt is kiemelte, hogy ez a kérdés olyan, egész Európára kiterjedő biztonságpolitikai problémákat vet fel, amelyekről még korai lenne beszélni. Zaglagyin a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a balti köztársaságok nem ,,másolhatják le,, a kelet-európai országokban végbemenő folyamatokat, a kommunista pártok vezető szerepének törlését, koalíciós kormányok alakítását: ,,Más dolog az, amikor a szuverén államokban lezajló eseményekről beszélünk, s más az amikor a szovjet köztársaságokrról van szó. +++
1989. november 28., kedd 19:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|