|
|
 |
|
 |
Az Elnöki Tanács lemondása
|
München, 1989. szeptember 20. (SZER, Magyar híradó, Hamburger
Mihály) - Kihantolások, újratemetések és temetések korát éli az
átalakulóban lévő mai magyar társadalom. Úgy látszik azonban, vannak
olyan halottak is, akiket nem gyászol senki, akikre nem érvényes "a
halottról jót vagy semmit" közismert mondása. Ilyen élő halott ma a
Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Ha vannak is viták arról, hogy ki,
mikortól, és mennyit vegyen át a 21 tagú intézmény jogköréből,
megszüntetése nem fáj az országnak. A szovjet mintára 1949-ben
létrehozott testület megérett a kimúlásra.
Sok mindent tudunk róla, sok mindent nem. Tudjuk például azt,
hogy 1978-ban jóváhagyta a bős-nagymarosi építkezés tervét; vagy
azt, hogy 1985-ben további 20 évre hosszabbította meg Magyarország
tagságát a Varsói Szerződésben. Nem tudjuk viszont, mi zajlott az
ülésein. Minderről csak rövid kommüniké tájékoztatta az
újságolvasókat.
Mai példánál maradva: az újságok olvasói 1969. november 1-jén
arról értesülhettek, hogy az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletével
kihirdette a Magyar Népköztársaság kormánya és a Német Demokratikus
Köztársaság kormánya között a vízummentes utazás tárgyában aláírt
egyezményt.
A testület végtelen cinizmusát mutatja egy jóval korábbi, de
ugyancsak napjainkig felmérhetetlen károkat okozó rendelkezése,
amelyik 1957. július 14-ikén jelent meg a lapokban. A közlemény
szerint "nem igényelhet rokkantság címén nyugdíjat az, aki az
ellenforradalmi cselekményekben való közreműködés során sérült meg.
Nem lehet nyugdíjat megállapítani azoknak a személyeknek a
hozzátartozói részére sem, akik az ellenforradalom oldalán harcolva
haltak meg, illetve akiket ellenforradalmi cselekmények miatt
végeztek ki." (folyt.)
1989. szeptember 20., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|