|
|
 |
|
 |
A Varsói Szerződés jövője
|
Washington, 1989. november 28. (Amerika Hangja, Reggeli krónika)
- A Washington Post cikket közölt párizsi tudósítója, Jean Hoglen(?)
tollából. Címe: "Nem éri meg az erőszakot, amibe kerülne".
- A hagyományos tanok azt tartják, hogy az uralkodók azért adják
fel birodalmukat, mert elvesztik kedvtelésüket az uralkodásban.
Elveszthetik azonban kedvtelésüket az uralkodásban azért is, mert
elveszőben van a birodalmuk. Ez történik Mihail Gorbacsovval és a
kelet-európai szovjet befolyással. A bizonyíték naponta ékesen
megmutatkozik a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia
utcáin. Kudarcot vallottak a rendőrségek embertelen kezdeti
törekvései, amelyek a demokráciát követelő tüntetések megszüntetését
célozták.
Amikor a tömegek már tengernyivé nőttek, csupán egy
parancsuralmi jellegő lehetőség maradt a rend visszaállítására: a
durva katonai beavatkozás. Ez a lehetőség azonban nem adatik meg a
hatalmukat vesztett kelet-európai vezetőknek, akik nem tartják
kezükben saját katonai erőiket. Ezeket az erőket a moszkvai szovjet
vezérkari főnök irányítja a Varsói Szerződésen keresztül. A cseh és
keletnémet katonai vezetők tőle kapják parancsaikat és nem helyi
bábfőnökeiktől.
A katonai erőszak hiánya egyenlőre azt bizonyítja, hogy a Varsói
Szerződés továbbra is fennáll. Moszkva gyengesége - nevezetesen,
hogy nem ad parancsot a fegyverhasználatra a tömegek ellen - az
egyetlen alapja a kelet-európai reformterveknek, egyben elegendő a
világ megváltoztatásához is.
A tömegek megértették és támogatták Gorbacsov nyilvánvaló
következtetését, amely szerint Kelet-Európa nem éri meg annak a
hatalmas terrornak az árát, amely szükséges lenne megtartásához.
Gorbacsovnak valószínűleg nem ez volt a meggyőződése, amikor
hatalomra került, de az események ehhez a következtetéshez vezették.
Az ő lángelméje tulajdonképpen abban a képességében rejlik, amely
állandóan egy rövid lépésssel a katasztrófa előtt tartja. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
|
|
- A Varsói Szerződés jövője - 1. folyt.
|
Ebben a gyors iramban változó átmeneti időszakban a Varsói
Szerződés hirtelenül és furcsa módon Európa stabilitásának egyik
tényezője lett. Csupán két kommunista állam maradt, amely továbbra
is a vérrontásra és embertelenségre támaszkodik annak érdekében,
hogy megfékezze lakosságát: Kína és Románia. Mindkettő közvetlenül
kezében tartja saját fegyveres erőit, kiszabadulásuk Moszkva
szorításából egykor jó kommunistákká tette a pekingi és bukaresti
vezetőket sok nyugati szemében. Ez a szabadság ma képessé teszi
őket, hogy életben tarthassák azt az idejét múlt sztálinista
terrort, amelyet már a szovjet rendszer is megszüntetett. Ideiglenes
stabilizáló hatása azonban nem ad okot arra, hogy Hálaadás napi
imánkba foglaljuk a Varsói Szerződés fennállását, arra sem, hogy
bizonygatni kezdjük - amint sokan már meg is tették -, hogy a
Nyugatnak érdekében áll a Varsói Szerződés további fennmaradásának
biztosítása, ez a szemlélet aggodalmat kelt egy káros szélsőség
stabilitásának fenntartása felett.
Gorbacsov vagy elmulasztotta, vagy megtagadta - és zárójelben
megjegyzendő: jelen pillanatban ez teljesen mindegy -, hogy két
alapvető feladata közül bármelyikre is felhasználja a Varsói
Szerződést.
A csoportosulás már nem foganatosítja az ideológiai azonosságot
Kelet-Európában, és nem nyer alkalmazást arra sem, hogy politikai
célból fenyegetést gyakoroljon Nyugat-Európára. Jelenlegi
pöffeszkedő formájában semmi mást nem tesz, mint pénzt pocsékol.
A szovjet pártfőtitkár meggyőzte az amerikai politika
irányítóit: arra a meggyőződésre jutott, hogy a Varsói Szerződés
inkább nehézségeinek egy része, mint azok megoldása volt,
következésképpen gyorsan elfogadta Bush elnöknek a hagyományos erők
csökkentéséről szóló májusi javaslatát. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
|
|
- A Varsói Szerződés jövője - 2. folyt.
|
A szovjet ellenindítvány sebtében átírt változata volt a
Bush-tervnek, amely felszólította a Szovjetuniót Európában
állomásozó hagyományos erőinek 50 százalékos csökkentésére, a
NATO-csapatok 10 százalékos leszerelése fejében. A 10 százalékos
csökkentés elég kicsiny ahhoz, hogy elejét vegye bármiféle
jelentősebb hatásnak a NATO két szent alapelvére, a védelmi
előnyomulásra és a rugalmas ellensúlyozásra.
A jelek szerint a szovjet gazdaság újjáélesztéséhez szükséges
katonai költségmegtakarítások elérése érdekében Gorbacsov hajlandó
beváltani azt a kifejezett reményét, hogy az elkövetkező évtized
folyamán maradéktalanul haza rendeli az országhatáron kívül
állomásozó szovjet csapatokat. Politikai biztosítékul tárgyalásokat
kér, amelyek mindkét katonai tömb felszámolására irányulnak.
A NATO feloszlatása - még akkor is, ha a Varsói Szerződés
megszüntetése fejében is történik - szinte a lehetetlenséggel
határos a legtöbb amerikai és nyugat-európai vezető számára. A NATO
már 40 éve olyan eszköz volt az Egyesült Államok kezében, amely
biztosította vezető szerepének gyakorlását az európai ügyekben. Ez a
szerep viszont lehetőséget nyújtott az Egyesült Államoknak, hogy
Európában maradhasson, és elkerülhesse azt a hibát, amit 1919-ben
követett el, amikor elszigeteltségbe vonult, és Európára hagyta
saját ügyinek intézését.
Remon Aron(?) francia politikai filozófus úgy határozta meg a
NATO létrehozását, mint hátrálást a jövőbe.
A NATO alapítói úgy gondolták: az erős amerikai katonai jelenlét
Európában megelőzné a következő háborút, mivel minden valószínűség
szerint elkerülhetővé tette volna az előzőt is. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
|
|
- A Varsói Szerződés jövője - 3. folyt.
|
Vajon továbbra is szükség van ilyen magyarázatokra ahhoz, hogy
Amerikát Európában tartsák? Más szavakkal: vajon eléggé átfogó és
mélyenszántó ma az amerikai jelenlét Európában ahhoz, hogy az
Egyesült Államoknak eléggé jelentős szerepet jutasson az európai
ügyek terén egy olyan nemzetközi helyzetben, amikor a NATO és a
Varsói Szerződés már nem sokat, vagy éppenséggel semmit sem ér?
Számomra úgy tűnik: az amerikai elkötelezettség mélyen
gyökerezik. Az amerikaiaknak azonban be kell ezt bizonyítaniuk mind
saját maguknak, mind európai partnereiknek, és nem kérhetik, hogy ez
magától érthetődő legyen számukra. A máltai csúcstalálkozón éppen
ezért óvatos körültekintést kell tanúsítani minden olyan eszmecsere
folyamán, amely a NATO nélküli jövőről szól. A Varsói Szerződés
összeroppanása azonban azt jelenti, hogy ezt a tárgykört nem lehet
tovább a tabuk közé sorolni. +++
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|