|
|
|
|
Puccini-ária a sorsoláson
|
1989. november 27. hétfő (AP) - December 9-én a római sportcsarnokban ünnepélyes keretek között kerül sor a jövő évi labdarúgó világbajnoki döntő sorsolására. A díszvendégek sorában olyan jeles művészek is színre lépnek, mint a világhírű operaénekes, Luciano Pavarotti, valamint Sophia Loren filmszínésznő. Pavarotti Puccini Turandot című művéből ad elő egy áriát, s elhangzik a vb hivatalos indulója, Giorgio Moroder szerzeménye. Az egyórás műsorban bemutatják a mérkőzések helyszíneit, majd kisorsolják a csoportokat. Az előzetes hírek szerint a házigazda olasz csapaton kívül kiemelik a címvédő argentínokat, a nyugatnémeteket, a brazilokat, a belgákat, valamint a spanyolokat. Arról, hogy ezeken a válogatottakon kívül kik élveznek előnyt a sorshúzáson, még nem született döntés. Róma zászlódíszben várja a vendégeket, s a helyi idő szerint 17 órakor kezdődő ünnepélyre csaknem minden FIFA-tagállam magas rangú képviselőket küld. A sorsolást egyenesben közvetíti a RAI olasz televíziós állomás, s előzetes becslések alapján körülbelül 500 millió tévénéző láthatja az eseményeket. Giorgio Moroder ,,Az olasz nyár,, című dalát 200 tagú gyerekkórus előadásában hallhatják az érdeklődők.+++
1989. november 27., hétfő 17:16
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|