|
 |
 |
 |

- Magyar pártmenedzserek - 13. folyt.
|

- A Fidesz részéről csak annyit tudnék hozzátenni, hogy nagyon bízom abban és remélem, s talán hiszen is, hogy sikerül az emberekben tudatosítani azt, hogy egy túl gyorsan megválasztott köztársasági elnök a jövőben esetleg olyan hatalomra tehet szert, ami a köztársaság törvényei által biztosítva van számára, s amivel esetleg később visszaélhet, és ezt az emberek - azt hiszem - lassan a segítségünkkel és az egyfolytában való tájékoztatással fel tudják mérni. - Én azt hiszem, hogy ezt majd a választók döntik el novemberben. Végső soron pedig akkor, amikor megtartják Magyarországon a köztárságielnök-választást. Mi a magunk részéről, az Amerika Hangja magyar osztálya részéről sok sikert kívánunk, és köszönjük, hogy eljöttek a stúdiónkba és részt vettek ezen a kerekasztal-beszélgetésen. Habár az idő rövid volt, de reméljük csak mond valamit hallgatóinknak. +++
1989. november 16., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|