|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Veszélyben a Magyar Televízió működése
"Egyetértünk azzal, hogy a kormány a választásokig kuratóriumot
nevezzen ki, kifejezetten a politikai tisztaság és esélyegyenlőség
ellenőrzésére és biztosítására, de tiltakozunk az ellen, hogy ez a
rögtönzött testület a televíziót végérvényesen átszervezze."
BBC, Esti panoráma:
Interjú Csurka Istvánnal
"... erős az igény arra is, hogy napilapunk is legyen. Ugyanis a Magyar
Demokrata Fórumnak van egy nagy hátránya a többi párttal - és
különsen az SZDSZ-szel - szemben: nagyon kevés jó, használható
kapcsolatunk van a mostani telekommunikációval, a tv-vel, a nagy
lapokkal, a rádióval."
|
|
|
|
|
|
|
Prágai helyzetkép (5.rész)
|
Vasárnap délután két órakor ismét hatalmas tömeg gyűlt össze a letnai felvonulási téren. A több mint félmillió embert a Polgári Fórum szóvivője, Václav Maly üdvözölte, arra szólítva fel a lakosságot, hogy Csehszlovákia szerte alalakítsák meg a Polgári Fórum helyi csoportjait. Ezután Václav Havel lépett a mikrofonhoz, aki beszámolt az Adameccel tartott találkozóról. Havel kijelentette, hogy megkezdődött a párbeszéd a hatalom és a közvélemény között. Mint mondta, a hétfői általános sztrájk a demokrácia, a béke és a szabadság utáni vágy manifesztálása lesz. Havel azt hangoztatta, a Polgári Fórum híd akar lenni a totalitarizmustól a valódi demokráciához és pluralizmushoz, amelyet a szabad választások biztosítanak. Hozzátette, a Fórum kész tárgyalni ,,a hídon át vezető békés út minden fázisáról,,. ,,Igazságot, emberséget, szabadságot akarunk,, - jelentette ki. Ezután Ladislav Adamec kormányfő mondott beszédet. A kormányfőt a tömeg először jóindulattal és lelkesedéssel üdvözölte, de később egyre inkább nemtetszésének adott hangot. Adamec beszámolt a Polgári Fórum képviselőivel folytatott tanácskozásáról és arról, hogy azon egyetértettek a helyzet komolyságában és annak megoldásában. Adamec kijelentette, elég, ha a hétfői általános sztrájk két óra helyett csak pár perces lenne. Azt is hangoztatta, a kormányzatot és a megújulást követelőket összeköti az érdek, hogy politikai eszközökkel oldják meg a válsághelyzetet. A tömeg már akkor elégedetlenségének adott hangot, amikor Adamec a pár perces sztrájkról beszélt, de igazán akkor kezdett fütyülni, amikor a kormányfő a tüntetések és sztrájkok befejezésésre szólított fel és kijelentette, a jogos politikai követelések érvényesítésével összhangban kell lennie annak az igyekezetnek, hogy javítsák meg a gazdasági helyzetet. (folyt.)
1989. november 26., vasárnap 20:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|