|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Veszélyben a Magyar Televízió működése
"Egyetértünk azzal, hogy a kormány a választásokig kuratóriumot
nevezzen ki, kifejezetten a politikai tisztaság és esélyegyenlőség
ellenőrzésére és biztosítására, de tiltakozunk az ellen, hogy ez a
rögtönzött testület a televíziót végérvényesen átszervezze."
BBC, Esti panoráma:
Interjú Csurka Istvánnal
"... erős az igény arra is, hogy napilapunk is legyen. Ugyanis a Magyar
Demokrata Fórumnak van egy nagy hátránya a többi párttal - és
különsen az SZDSZ-szel - szemben: nagyon kevés jó, használható
kapcsolatunk van a mostani telekommunikációval, a tv-vel, a nagy
lapokkal, a rádióval."
|
|
|
|
|
|
|
Arab Liga miniszteri tanácsa - elmaradt
|
Tunisz, 1989. november 26. vasárnap (AP) - A résztvevők kis száma miatt nem tudták megtartani Tuniszban az Arab Liga vasárnapra tervezett miniszteri tanácskozását. A találkozó célja a palesztín-izraeli békefolyamat megvitatása lett volna. A tanácskozást a Palesztínai Felszabadítási Szervezet kérésére hívták össze, mivel a PFSZ a legutóbbi közel-keleti békejavaslatok - így a Baker-pontok harmadik, módosított változata - ügyében akart konzultálni. A tanácskozás új időpontját nem tűzték ki.
A résztvevőknek a hivatalos napirenden kívül meg kellett volna vitatniuk a René Moavad libanoni elnök meggyilkolása és az új elnök megválasztása következtében előállt helyzetet is. Az események gyorsasága miatt azonban a meghívottaknak nem volt elég idejük felkészülni, így szombatra kiderült, hogy vasárnap a 22 tagú testületből mindössze két ország, Irak és Omán képviselője jelenne meg.+++
1989. november 26., vasárnap 20:00
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|