|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Veszélyben a Magyar Televízió működése
"Egyetértünk azzal, hogy a kormány a választásokig kuratóriumot
nevezzen ki, kifejezetten a politikai tisztaság és esélyegyenlőség
ellenőrzésére és biztosítására, de tiltakozunk az ellen, hogy ez a
rögtönzött testület a televíziót végérvényesen átszervezze."
BBC, Esti panoráma:
Interjú Csurka Istvánnal
"... erős az igény arra is, hogy napilapunk is legyen. Ugyanis a Magyar
Demokrata Fórumnak van egy nagy hátránya a többi párttal - és
különsen az SZDSZ-szel - szemben: nagyon kevés jó, használható
kapcsolatunk van a mostani telekommunikációval, a tv-vel, a nagy
lapokkal, a rádióval."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (1. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Párizs: ------- A francia bajnokság 20. fordulójában Bognár György csapata, a Toulon otthonában vereséget szenvedett, míg Kovács Kálmán együttese, az Auxerre idegenben pontot szerzett. Egy másik, Franciaországból származó hír szerint Manfred Kaltz, a Bordeaux nyugatnémet védője az idény befejezéséig a szintén elsőligás Mulhouse csapatát erősíti - kölcsönjátékosként. Eredmények: St. Etienne - Caen 0:0 Nantes - Marseille 0:0 Toulouse - Lyon 0:0 Nice - Auxerre 1:1 Metz - Paris SG 0:1 Montpellier - Mulhouse 3:3 Sochaux - Monaco 1:0 Lille - Brest 1:2 Toulon - Cannes 0:1 (AFP) x x x Nápoly: ------- Ismét hátfájások gyötrik az UEFA-Kupa győztes SSC Napoli csapatkapitányát, az argentin Diego Maradonát. A dél-amerikai csillag már az elmúlt szerdai, Werder Bremen elleni UEFA-Kupa találkozón sérülésre panaszkodott, de végigjátszotta a 90 percet. Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága 30 millió lirás (22.600 dollár) büntetéssel sújtotta Maradonát amiatt, mert a nyáron 19 napos késéssel tért vissza argentinai nyári szabadságáról. Néhány olasz lapvélemény szerint a hátfájások kiújulása kapcsolatba hozható azzal, hogy Maradonát az említett pénzösszeggel megbüntették. (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 12:27
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (2. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Amszterdam: ----------- Holland bajnoki eredmények: PSV Eindhoven - Fortuna Sittard 2:0 NEC - Roda 0:1 (Reuter) x x x Madrid: ------- Spanyol bajnoki mérkőzésen a Real Madrid 7:2 arányban legyőzte a Zaragozát. (Reuter) x x x Brüsszel: --------- Belga bajnokság: Racing Mechelen - Beveren 1:0 Anderlecht - C. Bruges 0:0 St. Truiden - Gent 2:1 Beerschot - FC Mechelen 0:0 Standard Liége - Kortrijk 0:0 (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 13:31
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (3. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Hamburg: -------- A Kicker sportmagazin húsz európai szövetségi kapitányt kérdezett arról, kiket láttak 1989 legjobb játékosainak. A szavazáson a holland Marco van Basten (AC Milan) kapta a legtöbb voksot. 1. van Basten 225 pont 2. Franco Baresi (olasz, AC Milan) 220 3. Frank Rijkaard (holland, AC Milan) 200 (DPA) x x x Brüsszel: --------- Dehan Mosztahinics, a Kortrijk játékosa az Ethnikoshoz szerződött. A jugoszláv légiós azért írt alá a görög csapathoz, mert néhány hete edzője, a belga Henk Houwaert is ezt tette. (UPI) x x x Belgrád: -------- Bernard Tapie, a francia Olympiaque Marseille elnöke újabb klasszis-játékosra vezetette ki hálójót. Három millió dollárt ,,tett le,, a jugoszláv Crvena Zvezda kasszájába azért, hogy ha 1990. júniusában lejár a válogatott középpályás, Dragan Sztojkovics szerződése, máshová ne mehessen, csak a francia klubhoz. Sztojkovics vételára egyébként 7 millió dollár. A 25 éves futballista 18-szoros válogatott, nagy szerepe volt abban, hogy a jugoszláv nemzeti együttes helyet harcolt ki magának a jövő évi vb-döntőben. (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 15:05
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (4. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Varsó: ------ A lengyel bajnokságban: LKS Katowice - Widzew Lódz 1:0 Górnik Zabrze - Motor Lublin 2:0 Lech Poznan - Legia Warsawa 1:1 Wisla Kraków - Zaglebie Lubin 2:1 Slask Wroclaw - Zaglebie Sosnowiec 2:1 LKS Lódz - Zawisza Bydgoszcz 0:0 Stal Mielec - Ruch Chorzów 1:0 Jagellonia Bialystok - Olimpia Poznan 0:2 Az élcsoport állása a 15. forduló után: 1. GKS Katowice 24 pont, 2. Zaglebie Lubin 22, 3. Ruch Chorzów 19. (Reuter) x x x Róma: ----- Az olasz bajnokságért: Ascoli - Cremonese 0:1 Atalanta - Internazionale 2:1 Bari - Udinese 3:1 Cesena - Fiorentina 1:1 Verona - Roma 2:2 Juventus - Napoli 1:1 Lazio - Genoa 0:0 AC Milan - Lecce 2:0 Sampdoria - Bologna 3:0 (Reuter) x x x Hamburg: -------- A Bundesliga II. osztályában: Meppen - Osnabrück 3:1 Unterhaching - Freiburg 0:0 (DPA) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 16:54
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarugó hiradó (5. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Athén: ------ A görög bajnokság 11. fordulójában: Levadiakos - Xanthi 1:0 AEK - Ionikos 2:0 Panathinaikos - Volos 5:1 Panionios - Ethnikos 2:0 Olympiakos Pireus - Larissa 2:1 Apollon - Panserraikos 0:0 Kalamaria - OFI Crete 2:0 Aris - Iraklis 3:1 Doxa Drama - PAOK 0:2 Az élcsoport: 1. AEK 17, 2. Olympiakos 17, 3. Panathinaikos 17 pont. (AP) x x x Bécs: ----- Az osztrák bajnokság 20. fordulójában: Vienna - GAK 7:1 Az élcsoport: 1. FCS Tirol 32, 2. Austria Wien 28, 3. Admira Wacker 25 pont. (APA) x x x Amszterdam: ----------- A holland bajnokság 14. fordulójában: Ajax - Willem II 1:0 FC Volendam - Vitesse 1:0 Waalwijk - FC Utrecht 3:3 FC Twente - Haarlem 2:2 Sparta Rotterdam - FC Groningen 3:0 Den Haag - Den Bosch 3:1 Az élcsoport: 1. Eindhoven 21 pont/14 mérkőzés, 2. Ajax Amszterdam 20/15, 3. Kerkrade 20/15. (APA) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 18:10
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (6. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Róma: ----- Az A-liga élcsoportja: 1. Napoli 20 pont, 2. Sampdoria 17, 3. Juventus 17. A B-liga vasárnapi eredményei: Avellino - Brescia 1:2 Cagliari - Como 1:0 Catanzaro - Parma 1:4 Foggia - Cosenza 2:0 Licata - Torino 1:1 Messina - Barletta 0:0 Monza - Padova 1:0 Pisa - Pescara 3:0 Reggiana - Reggina 1:1 Triestina - Ancona 1:3 (ANSA) x x x London: ------- Angol bajnokság: Liverpool - Arsenal 2:1 (UPI) x x x Brüsszel: --------- Belga bajnokság: Lokeren - Lierse 1:3 Cercle Bruges - Ekeren 1:1 Waregem - Charleroi 2:2 Antwerpen - FC Liége 1:1 Élcsoport a 14. forduló után: 1. Mechelen 21, 2. Anderlecht 20, 3. C. Bruges 20 pont. (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 18:37
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (7. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Athén: ------ Az Olympiakos Pireus vasárnapi 2:1-es győzelméről azt állapitotta meg az AP, hogy a hazaiak az első negyedórában játszottak kitünően, utána viszont ellaposodott a játék. Az 5. percben Drakopulosz szerzett vezetést, majd a 12.-ben Détári Lajos is a hálóba talált. Ez volt a magyar légiós hetedik gólja az idényben. A vendégcsapat, a Larissa a 22. percben Karapialisz révén szépitett. (AP) x x x Isztambul: ---------- A török bajnokság 9. fordulója: Galatasaray - Konya 4:0 Sakarya - Trabzon 2:2 Fenerbahcse - Bursa 2:2 Samsun - Besiktas 1:3 Zeytinburnu - Sariyer 0:2 Ankaragücü - Genclerbirligi 1:1 Malatya - Bolu 1:1 Karsiyaka - Altay 5:1 Élcsoport: 1. Trabzon 21, 2. Besiktas 19, 3. Fenerbahcse 19 pont. (AFP) x x x Bukarest: --------- Román bajnokság, 13. forduló: Brasov - Steaua Bucuresti 0:3 Bacau - P. Timisoara 0:1 Sportul Studentesc - Arges 0:0 Bihor - Dinamo Bucuresti 0:2 Olt - Cluj Napoca 0:1 Viktoria Bucuresti - Ploiesti 1:0 Petrosani - Hunedoara 5:3 Craiova - Sibiu 0:0 Flacara Moreni - Constanta 2:1 Az élcsoport állása: 1. Dinamo Bucuresti 24, 2. Steaua Bucuresti 23, 3. Craiova 18 pont. (AFP) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 18:46
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (8. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Genf: ----- A svájci bajnokság 20. fordulója: Aarau - Young Boys 1:1 Lausanne - Grasshoppers 1:1 Lugano - Sion 1:0 Luzern - Servette 1:2 St. Gallen - Bellinzona 1:1 Neuchatel Xamax - Wettingen 1:1 Élcsoport: 1. Neuchatel 26, 2. St. Gallen 25, 3. Grashoppers 23 pont. (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 18:48
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (9. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Lisszabon: ---------- További portugál bajnoki eredmények: Guimaraes - Belenenses 2:1 FC Porto - Tirense 7:0 Sporting Lisboa - Braga 0:0 Setubal - Chaves 4:1 Beira-Mar - Amadora 1:0 Penafiel - Boavista 2:1 Portimonense - Feirense 2:0 Élcsoport: 1. FC Porto 17 pont, 2. Guimaraes 17, 3. Benfia 14. (AFP) x x x (folyt.köv.)
1989. november 26., vasárnap 19:21
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (10. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Belgrád: -------- A jugoszláv bajnokság 16. fordulója: Rad - Sloboda 2:1 Velezs - Partizan 3:1 Radnicki - Hajduk 5:1 Rijeka - Zseljeznicsar 1:0 Buducsnoszt - Vardar 1:0 Szarajevó - Vojvodina 3:2 Crvena Zvezda - Dinamo Zagreb 0:0 Ljubljana - Szpartak 0:1 Borac - Osijek 1:1 Élcsoport: 1. Dinamo Zagreb 22, 2. Crvena Zvezda 18, 3. Hajduk 17 pont. (APA) x x x Amszterdam: ----------- A vasárnapi bajnokit az Ajax Fischer Pálnak a 3. percben lőtt góljával nyerte meg a Willem II. ellen. (Reuter) x x x Licata: ------- A sziciliai városban 14 ifju szurkoló sulyosan megsérült akkor, amikor a Licata - Torino bajnoki találkozón a stadion egyik tetőszerkezetére felmászott a tömeg, és a licatai gól után ünnepelni kezdett. A tetőszerkezet összeomlott, és egyes hirügynökségek értesülései szerint ketten meg is haltak. (APA. AP) +++
1989. november 26., vasárnap 19:52
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarugó hiradó (11. rész)
|
1989. november 26. vasárnap Madrid: ------- További spanyol bajnoki eredmények: Barcelona - Gijon 2:0 Real Sociedad - Logrones 1:0 Oviedo - Malaga 0:0 Osasuna - Sevilla 2:1 Mallorca - Valencia 0:1 Valladolid - Athletic Bilbao 3:1 Castellon - Cadiz 1:1 Tenerife - Celta Vigo 2:1 Rayo Vallecano - Atletico Madrid 4:4 (a hazai csapatban Hugo Maradona is gólt szerzett) (AP)+++
1989. november 26., vasárnap 20:39
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|