|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
Nemcsak karácsonyfát, tüzifát is lopnak a Pilisben
|
1990. december 22., szombat - A Karácsony előtti napokban
megerősítette az erdők őrzését a Pilisi Parkerdő Gazdaság. Az ok:
megnövekedett a falopások száma, sokan keresik fel főként a Buda
környéki fenyveseket kézifűrésszel, hogy a fenyőfát ilymódon
szerezzék be. A gazdaság nyugdíjas erdészeket is felkért az őrzésre.
Akiket tetten érnek átadják a rendőrségnek és szabálysértési
eljárást indítanak ellenük. Ám meglepő módon nem is az örökzöld a
legkeresettebb, egyre többen kapnak rá a tüzifára. Mind gyakoribb,
hogy a gazdaság által kivágott de még el nem szállított fatörzsek
körül a gallyakat, nyesedéket az éj leple alatt rendszerint kocsival
elhordják a környék lakói. Az igazi kár mégsem a falopásból adódik;
az erdők vandáljai megrongálják a padokat, szeméthegyeket hagynak
maguk után, tüzet gyújtanak. (MTI)
1990. december 22., szombat 11:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|