|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
Szent István napja a Hősök terén és a Vajdahunyad várában
(OS)
|
1990. augusztus 14., kedd - 1990. augusztus 20-án a Magyar Demokrata Fórum VI., VII., XIII. és XIV. kerületi szervezete az MDF elnökségének támogatásával, a Bajcsy-Zsilinszky Társasággal, a Független Kisgazdapárttal, a Kereszténydemokrata Népárttal, a Munkástanácsok Országos Szövetségével és a Recski Szövetséggel együttműködve a Hősök terén és a Vajdahunyad várában ünnepli meg Szent István napját és az új kenyér ősi ünnepét. A nagy nap méltóságteljes megünneplése érdekében a fővárosból és az ország minden részéről várjuk a koalíciós pártok, a munkástanácsok, a keresztény erkölcs alapján álló, nemzeti elkötelezettségű társadalmi szervezetek tagjait és minden honfitársunkat, határainkon túli véreinket is, mindazokat, akik államalapító Szent István királyunkra kívánnak emlékezni. (OS)
1990. augusztus 14., kedd 17:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|