|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
Szárazság Franciaországban is
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. augusztus 9. csütörtök (MTI-tud.) -
Franciaországban is pusztít a szárazság. Brice Lalonde, a
környezetvédelem, az ipar és a természeti katasztrófák
megelőzésének államtitkára szerint az augusztus közepétől
szeptember közepéig terjedő időszak két szempontból is kritikus
lesz: egyrészt a csapadékhiány ebben az időszakban árthat a
legtöbbet a mezőgazdaságnak, másrészt a nyári szabadságról
visszatérők hirtelen megnövelik majd a városok vízfogyasztását. A
minisztérium javasolja, hogy nyissák meg a Állami Elektromos
Társaság, az EDF kezelésében levő tározókat - amelyek elsősorban a
vízerőművek üzemben tartását biztosítják, - az öntözés és az
ivóvízellátás céljaira.
A legfrisebb adatok szerint az ország területének felén a talajból gyakorlatilag teljesen kifogytak a víztartalékok. A folyók vízszintje az eddigi legalacsonyabb szintre süllyedt, a víztározókban is igen alacsony a készlet, legfeljebb a maximális vízigény negyven százalékának kielégítését lehet ezzel biztosítani. Bár a téli vetések fejlődését még nem károsította nagymértékben a csapadékhiány, a kukorica, a napraforgó és más termények igen jelentős kárt szenvedtek, a termés jelentős mértékben csökken.
Ez már a második olyan egymást követő év az országban, amikor a csapadék mennyisége nagymértékben elmarad az átlagostól. A dél-keleti megyékben az idén a szokásos csapadékmennyiség kevesebb mint egyharmada, a dél-nyugati és nyugati megyékben kevesebb mint fele volt csupán. Jelenleg az ország 95 megyéjéből már 49-ben kellett bevezetni a vízfogyasztás korlátozását. +++
1990. augusztus 9., csütörtök 14:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|