|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
Tőkés László sajtótájékoztatója
|
1990. május 30., szerda - Az erdélyi magyarság
helybenmaradásának és a kivándoroltak hazatérésének szolgálatát
tüzte célul a Pro Transsylvania Alapítvány, amely erkölcsi és anyagi
támogatást kíván nyújtani az erdélyi magyarságnak szülőföldjén
maradásához - mondotta Tőkés László, nagyváradi református püspök
szerdai, budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján. Az alapítvány
létrehozóinak meggyőződése, hogy a menekülésnek és a kitelepedésnek
az azt kiváltó okok felszámolásával lehet elejét venni - tette
hozzá.
Kérdésekre válaszolva a püspök elmondta: az alapítvány székhelye Budapest, de már Svájcban is nyitottak bankszámlát. A számlaszámokat később nyilvánosságra hozzák. Az alapítvány - amelynek elnöke Sütő András - ugyanis széles nemzetközi segítségre számít. Ugyanakkor szeretnék megszerezni a román és a magyar kormány aktív támogatását is, s összehangolt lépéseket szorgalmaznak a kérdés megoldására. Lehetőségeik szerint gazdasági megoldásokat is keresnek a visszatelepülők felkarolására; véleményük szerint törvényes garanciát kell kérni a hazatérők korábbi ingatlanának, vagyonának visszaadására. Magyarországnak viszont nem szabad bátorítania a kivándorlást.
Tőkés László utalt arra a román külpolitikában még mindig jelenlevő szemléletre, miszerint a külső érdeklődést Románia nemzetiségi politikája iránt az ország belügyeibe való beavatkozásnak minősítik. Ilymódon beavatkozásnak tekinthető a segítségnyújtási szándék, a kivándorlók visszatérésének szorgalmazása is. Véleménye szerint a valóságban éppen fordított a helyzet: azt kell kérni, hogy Románia avatkozzon be saját belügyeibe, ,,vegye szívére,, a magyar és a német nemzetiségű kivándorlók sorsát, demokratikus módszerekkel tegyen meg mindent otthonmaradásukért.
A püspök személyes biztonságára vonatkozó kérdésre válaszolva Tőkés László elmondta: az utóbbi időben nem fenyegették meg őt. A választások előtt azonban sikeres ellenpropagandát fejtettek ki vele szemben, s ennek ,,eredményeként,, nem jutott be a szenátusba. Ennek kapcsán két levelet is bemutatott az újságíróknak: az egyik egy nevében írott hamis levél, amelyben állítólag nyugati anyagi támogatást kért a független Erdélyért harcolva, a másik pedig Papp László volt püspöknek a román miniszterelnökhöz írott feljelentése, Tőkés László ellen. (MTI)
1990. május 30., szerda 15:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|