|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
Egy indulatos röpirat ajánlata: Gazdasági hasfelmetszés
|
Miután a különféle cseppek, tabletták, injekciók lassú adagolása hatástalan, s a beteg gazdaság csak gyötrődik, már-már agonizál, Kornai professzor műtétet ajánl: a has felmetszését, és a belső szervek keménykezű helyretételét. Nem áltatja a beteget azzal, hogy nem fog fájni, s azt sem állítja, hogy a beavatkozás minden kockázat nélküli, de kilátásba helyezi: ha a beteg hajlandó elviselni az operáció megpróbáltatásait, és fegyelmezetten betartja az igencsak szigorú orvosi utasításokat, akkor gyötrelmei - miket az infláció, a deficit, a hiány és más bajok okoznak - nagy valószínűséggel megszűnnek. KORNAI JÁNOS, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének osztályvezetője, a Harvard egyetem professzora INDULATOS RÖPIRAT A GAZDASÁGI ÁTMENET ÜGYÉBEN című szellemes, közérthető tanulmányában nemcsak a műtét menetét vázolja fel, hanem javaslatot tesz az operációra történő előkészítés módjára és a posztoperatív teendőkre is. alc. Szabaddá tenni a gazdaságot Mindenekelőtt azt ajánlja, hogy állítsuk vissza a magántulajdon természetes jogait. Legyen teljes a magánszektor szabadsága; legyen szabad az üzemkapacitás mérete, az ár, a foglalkoztatás, a pénzkölcsönzés, a felhalmozás, bárminemű valuta kivitele és behozatala az országba, miként a külkereskedés is. Hamis jelszónak minősíti a szektorok esélyegyenlőségét, hiszen a szektorok nem azonos helyzetből indulnak. Nem a gazdaság egészének, hanem a MAGÁNSZFÉRÁNAK A LIBERALIZÁLÁSÁT JAVASOLJA, AMIVEL SZEMBEN AZ ÁLLAMI SZEKTOR KORLÁTOZÁSÁT TARTJA SZÜKSÉGESNEK. Meg kell akadályozni, hogy a hatalmas erejű állami szektor elszívja a hitelt, a beruházási forrásokat, a devizát a magánszektor elől. El a kezeket a magánszektortól, és igenis tegyük rá a kezünket az állami szektorra - vélekedik, szemben a mai gyakorlattal, amelyre a magánszektor bürokratikus korlátozása és az állami szektor liberalizálása a jellemző. Az indoklás tömören: nem tarthat igényt azonos elbánásra az, aki a maga pénzét költi, és az, aki az államét. Maga a stabilizációs műtét egy éves előkészítés után meghatározott napon indulna, és további egy éven belül nagyjából be is fejeződhet. Az egyes elemeit be kell jelenteni a nyilvánosságnak. (folyt.)
1989. december 18., hétfő 13:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|