 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Kelet-Európa - Latin-Amerikából nézve
|

Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti:
Montevideo, 1989. november 25. szombat (MTI-tud.) - Mihail Gorbacsov és George Bush küszöbönálló találkozója a béke ügyét szolgálja, ez pedig alapvetően fontos a latin-amerikai fejlődés és haladás szempontjából is - mondta Liber Seregni tábornok, az uruguayi Széles Front elnöke az MTI tudósítójának pénteken Montevideóban.
Seregni szerint semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy a Szovjetunióban, Magyarországon, Lengyelországban és más szocialista országokban végbemenő társadalmi átalakulás segít a nemzetközi enyhülésnek és a békének. ,,A peresztrojka jobb lehetőséget tár fel a világnak és az emberisegnek,, - mondta. A nemzetközi hírnévnek örvendő uruguayi politikus elvetette azt a nézetet, miszerint a szocialista országokban zajló változások ártanának a nemzetközi forradalom ügyének, s hátráltatnák a latin-amerikai népek felszabadulását. Nem szabad a forradalmat úgy felfogni, mintha fertőzés útján terjedne - vélekedett. A népek felszabadulása, a népek önrendelkezése révén kell, hogy végbemenjen. Az önrendelkezésnek és a be nem avatkozásnak alapvető értéknek kell maradnia. Ez az egyetlen járható út - mondta. Seregni elutasította a che guevarai gerillamódszert, a forradalom-export gondolatát. Úgy vélekedett, hogy a szabadságukért küzdő népeket támogatni kell ugyan, anélkül azonban, hogy beavatkoznának belügyeikbe. Seregni tábornok értékelése szerint a Szovjetunióban és Kelet-Európában zajló átalakulás a nemzetközi feszültség enyhülését hozta magával, és alapvetően hozzájárult a világ békéjének erősödéséhez. +++
1989. november 25., szombat 10:35
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|