|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
A népszavazás előtt - ellentétes vélemények
|
------------------------------------------- München, 1989. november 24. (SZER, Világhíradó) - Most a vasárnapi előkészületekről. Először is hallgassanak meg egy nyilatkozatot, amelyet a népszavazás bojkottját szorgalmazó Magyar Demokrata Fórum adott ki. - 1989. november 23-ikán együttes ülést tartott a Magyar Demokrata Fórum országos elnöksége, választmánya, valamint minden helyi csoportjának elnöke. A gyűlés megerősítette az elnökség állásfoglalását a népszavazással kapcsolatban - nem megyünk el, nem szavazunk Az ülés nyomatékosan támogatja az elnökségnek azt a kezdeményezését, amelyet képviselőnk Bánffy György terjesztett elő a parlamentben: - Követeljük, hogy az Országgyűlés december 11-iki hatállyal mondja ki önmaga feloszlatását és hatalmazza fel a köztársaság ideiglenes elnökét az 1990. március 11-iki parlamenti választások kiírására. Szabad választásokat 1990. március 11-ikén. Felszólítjuk az ország összes demokratikus erőit, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz. Nem szavazni, választani akarunk Most már valóban döntsön a nép E döntés nyomán születhet majd meg az a parlament, amely végre valóban hozzáláthat a gazdasági csőd felszámolásához, az ország romlásának megállításához. A gyűlés megbízta az elnökséget, hogy kezdjen tárgyalásokat kezdeményezésünk támogatásáról a demokratikus pártok vezetőivel. - A népszavazást támogató és a kérdésekre igennel szavazó négyek viszont ma Igen-hírdetés címmel nagygyűlést tartottak Budapesten, amelyen a tudósítóink közül Szilágyi Sándor volt ott: (folyt.)
1989. november 24., péntek
|
Vissza »
|
|
A népszavazás előtt - 1. folyt.
|
- Mi azt kívánjuk, hogy ebben az országban a szabad parlament uralkodjék, ne pedig egyetlen személy - Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének ismert vezéregyénisége így foglalta össze a Fidesz, a Kisgazdapárt, az SZDSZ és a Szociáldemokrata Párt álláspontját, hogy miért is ellenzik a köztársasági elnökválasztás előrehozatalát. Tamás Gáspár Miklós a Vörösmarty téren egybegyűlt jó 120 fős közönség előtt beszélt azon a játékos Igen-hírdetésen, melyet a négy igennel szavazó párt rendezett a szavazás előtti utolsó napon, amikor még egyáltalán reklámozhatják álláspontjukat. A téren zászlók és transzparensek voltak láthatók - ez utóbbin efféle feliratok: Vigyázunk a fazonnal, nem kell elnök azonnal A leomló Berlini Fal legyen a minta, ne pedig az elnöki hinta Üzenjük a hatalmas basáknak, négyszer mondunk igent vasárnap A Vörösmarty téren alkalmi szónok is akadt, aki kijelentette: Pozsgay Imre 16 évesen korengedménnyel lépett be a kommunista pártba, s ezért ez az ember nekünk nem kell. A szónok - kérdésemre - V. kerületi kisgazdának mondta magát. A Vörösmarty térről a menet átvonult a Liszt Ferenc térre, ahol tovább folytatódott a játékos Igen-hírdetés immár majd 200 fős közönség előtt. Mészáros István a Hit gyülekezete egyik vezetője azt hangsúlyozta: híveink azért ellenzik az előrehozott elnökválasztást, mert így az ország kifárad az igazi, a parlamenti választások előtt. A Fidesz szónoka, Molnár Péter képviselőjelölt pedig azokhoz szólt, akik már belefáradtak a politikai csatározásokba, akik úgy gondolják: felesleges elmenni a szavazásra, hiszen már úgyis eldőlt minden. Hát éppen ez az - mondotta Molnár Péter -, már megint helyettünk akarnak eldönteni valamit azok, akiknek szolgálniuk kellene bennünket. Ezért is kell, hogy minél többen jöjjenek el vasárnap szavazni - mondotta a Fidesz képviselője -, s hogy minél többen szavazzanak igennel a négy feltett kérdésre. +++
1989. november 24., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|