|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
Nyers Rezső - üdvözlő táviratok
|
Moszkva, Berlin, Nicosia, 1989. június 26. hétfő (MTI-TASZSZ/CNA) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szivélyes üdvözletét küldte hétfőn Nyers Rezsőnek abból az alkalomból, hogy megválasztották az MSZMP elnöki tisztségére. A szovjet vezető kifejezte meggyőződését, hogy a két párt közötti elvtársi együttműködés a jövőben is a szocializmus megújulását, a két ország közötti barátság, kölcsönös megértés és a szilárd kapcsolatok elmélyítését szolgálja.
Eric Honecker, a NSZEP KB főtitkára hétfőn ugyancsak szivélyes jókívánságait fejezte ki Nyers Rezsőnek. A saját és a központi bizottság nevében küldött táviratban a pártvezető azt a meggyőződését hangoztatja, hogy ,,a két párt közötti hagyományos barátság szálai a jövőben is a szocializmus és a béke javára fognak fejlődni,,. Georgiosz Vasziliu ciprusi elnök is gratulált az MSZMP új elnökének. ,,Tudom, milyen rendkívül nehéz és nagy kihívást jelentő feladat áll Ön előtt, de biztos vagyok aabban, hogy sikeresen oldja majd meg azt a magyar nép javára,, - olvashaató Vasziliu üzenetében. +++
1989. június 26., hétfő 19:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|