|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
A Mindszety-per -
|
London, 1989. június 11. (BBC, Panoráma) - Hallgassák meg Varga Sándor, Londonban élő magyar református lelkipásztor elmélkedését: - Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek Magyarország hercegprímása peréről mind Magyarországon, mind a nyugati világban sok tanulmány és cikk jelent meg, köztük magának a hercegprímásnak több nyelven kiadott emlékiratai. A nyugati világban élő magyarok számára kiadott Magyar Hírek című folyóirat május végén megjelent számában Gergely Jenő számol be a Rákosi Mátyás által tervezett és elrendelt úgynevezett koncepciós bűnper előzményeiről és lefolytatásáról. A beszámolót követően a lapban Cserháti József pécsi püspök interjúja foglalkozik a hercegprímás egyéniségével. - A háborút követő első években Rákosi Mátyás először az ország óriási többségét képviselő nem kommunista pártok felszámolását hajtotta végre, hogy kialakítsa és megszilárdítsa a maga diktátori hatalmát. De már ebben az időben is nagy figyelmet fordított az egyházaknak a magyarság életébe betöltött szerepére. Alaposan felkészült arra is, hogy megtörje a magyar egyházak életerejét, és ezzel elindítsa őket a pusztulás útján a végső megsemmisülés, eltűnés felé. Mindszenty József hercegprímás, akit bátor magatartásáért már a nyilasok is letartóztattak és bebörtönöztek, jól ismerte az egyházáról szóló marxista elméletet és az elmélethez kapcsolódó célokat. Sohasem volt kétsége afelől, hogy a Rákosi vezette magyar kommunista párt mindent el fog követni, hogy a magyar életet hűségesen szolgáló és gazdagító egyházak élvezte vallásszabadságnak véget vessen. Rákosi ugyanis következetesen - elveihez és céljaihoz hűen - még akkor is a vallási közösségek megtörését munkálta, amikor - amint azt néhány parlamenti felszólalás is igazolja - a Magyarországon megvalósítandó teljes vallásszabadságról szónokolt, és azt mint az új világ egyik jelentős eredményét világította meg. (folyt.)
1989. június 11., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|