|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-SPÖ kerekasztal-megbeszélés Bécsben (4.rész)
|
Berecz János emlékeztetett arra, hogy a 70-es években az MSZMP sokkal gyorsabban tudta fejleszteni kapcsolatait jónéhány más nyugati szocialista és szociáldemokrata párttal, mint az SPÖ-vel. A korábbi osztrák tartózkodás oldódása után, a 80-as évek közepétől kezdve viszont már rendszeresek a pártközi találkozók, s a most tartott alapos politikai-ideológiai kerekasztal-tanácskozás révén e kapcsolatok már bizonyos elsőbbségre is szert tettek a többiekhez képest. Rámutatott: ,,Amikor a kommunista és a szociáldemokrata mozgalom az ideológiában egymást tekintette fő ellenségnek, mindkettő súlyos hibát követett el és szegényítette magát, hiszen a fő ideológiai szembenállás a polgári ideológia és köztünk van.,, Mint mondotta, egy-egy szocialista pártnak sok olyan tapasztalata, sőt ideológiai értéke lehet, amelyet érdemes megismerni, mérlegelni és - ahol lehetőség van rá - saját elgondolásainkba beépíteni. A KB-titkár kifejezte reményét, hogy még az idén sor kerülhet a most kezdett eszmecsere folytatására. Nyers Rezső a sajtótájékoztatón többek között megállapította: az állami vállalatok tulajdonosi igazgatásának problémája Ausztria és Magyarország életében szinte azonosnak mutatkozik. A magyar gyakorlat számára figyelemre méltóak azok a megoldások is, amelyeket Ausztriában alkalmaznak a munkanélküliség hatásainak korlátok között tartására és szociálpolitikai ellensúlyozására. Hangot adott annak a véleményének, hogy az osztrák szociáldemokrácia klasszikus ideológiája, az ausztromarxizmus termékenyítő hatással lehet a mai reformkommunista törekvésekre. Az MSZMP és az SPÖ jelenleg egyaránt keresi a maga útját, és nyitott szellemű együttműködésüknek feltétlenül van jövője. Embargó 16 óráig ------------------ Berecz János, Nyers Rezső és az eszmecsere többi magyar részvevője vasárnap délután visszaérkezett Budapestre.+++
1989. január 22., vasárnap 15:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|