|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
|
|
|
|
|
Szabadka - magyar bevásárló turizmus
|
Belgrád, 1989. január 11. szerda (mti-tud) - A magyarországi turisták pénteki és szombati napokon tömegesen látogatnak Szabadkára. A város központjában ilyenkor nehéz szabad parkírozó helyet találni, az üzletek pedig olyan zsúfoltak, hogy a helyi lakosok lehetőség szerint más napokon intézik bevásárlásaikat - írja a Suboticke Novine. Ez a ,,tolongás,, - írja a szerb nyelvű lap - jól jön a város áruházainak. A becslések szerint a legutóbbi hónapokban forgalmuknak egynegyedét a magyarországi látogatók biztosítják. Elsősorban hűtőszekrényt, mélyhűtőt, gázkályhát, tükröt, kisebb bútortárgyakat, kempingfelszerelést, kristályt, drága parfümöt, vadászfegyvert, karabélyt, tv-antennát, csónakmotort, csaptelepeket, lábbelit, szeszes italokat és fali csempét vesznek.
A lap végül kiemelte, hogy tavaly október 4-én Magyarországon jelentős vámkönnyítések léptek életbe, s ennek tulajdonítható a jugoszláviai magyar bevásárló turizmus ugrásszerű növekedése. A szabadkai hitelbankban csupán novemberben a külföldi vendégek 4,2 milliárd értékben váltottak be dinárcsekkeket. Ez jelentős összeg még akkor is, ha 1000 dinár hivatalosan mindössze 10 forintot ér. +++
1989. január 11., szerda 16:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|