|
|
|
|
Ülést tartott az MSZP Elnöksége (1. rész)
|
1989. november 23., csütörtök - Az MSZP Elnöksége csütörtöki üléséről közleményt juttatott el az MTI-hez:
A Magyar Szocialista Párt Elnöksége csütörtöki ülésén kialakította állásfoglalását a kormányhoz való viszonyáról. A Magyar Szocialista Párt a jogállamiság kritériumának, a pártállam lebontása szükségszerű következményének tekinti, hogy a kormány az Országgyűlésnek felelős. A párt és az állam szétválasztásának, a közvetlen pártirányítás felszámolásának, a parlamentáris elveknek megfelelően, az MSZP politikai befolyásának a kormányzatra a párt parlamenti frakcióján, a párthoz tartozó, illetőleg annak céljait vállaló országgyűlési képviselőkön keresztül kell érvényesülnie. A Magyar Szocialista Párt a Köztársaság kormányát elsősorban a szocialista parlamenti frankcióra támaszkodó, de egyúttal nemzeti felelősséget is viselő kormánynak tekinti. A Magyar Szocialista Párt szerint indokolt, hogy a kormány a megváltozott parlamenti erőviszonyok között olyan politikai vonalvezetésre törekedjen, amely számíthat a képviselők többségének támogatására. A demokratikus jogállamba való békés átmenet megköveteli, hogy a kormányzati szervek működőképességét, ezen keresztül a politikai stabilitást sikerüljön megőrizni. Az MSZP támogatja a kormánynak a fizetőképesség fenntartására, a piacgazdaság kiépítésére, a szerkezetváltás felgyorsítására irányuló erőfeszítéseit. Ugyanakkor baloldali, szocialista elkötelezettsége, a pártprogram, valamint a saját munkájukból élők alapvető érdekei alapján konstruktív kritikával viszonyul minden olyan kormányzati, parlamenti döntéshez, amely a - szükséges - pénzügyi egyensúlyteremtés érdekében felad egyes alapvető gazdaságpolitikai célokat, mint a reálbérek védelme, vagy a munkanélküliség megfelelő társadalompolitikai kezelése. A testület a továbbiakban megtárgyalta és elfogadta agrárpolitikájának téziseit. Megállapította, hogy annak kedvező hátteret kell teremtenie hazánk kincset érő természeti adottságainak hasznosításához, lakosságunk jó színvonalú és kiegyensúlyozott élelmiszerellátásához. Akik ebben tevékenyen részt vesznek - a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az élelmiszerkereskedelem dolgozói - kapják meg áldozatos munkájuk anyagi és erkölcsi elismerését. (folyt.köv.)
1989. november 23., csütörtök 18:52
|
Vissza »
|
|
Ülést tartott az MSZP Elnöksége (2. rész)
|
Az Elnökség hangsúlyozta, hogy a tulajdonviszonyokat, a szövetkezés gyakorlatát, a gazdálkodás rendjét úgy kell megreformálni, hogy az ne veszélyeztesse létrehozott értékeinket, a termelés és az ellátás biztonságát. A jövő hatékony mezőgazdaságát elsősorban és főként új, korszerű eljárások és piaci módszerek beépítésével kell megteremteni, s emellett az elavult gazdálkodási módszerek lebontása is feltétlenül szükséges. Az Elnökség a tézisek teljes szövegét nyilvánosságra hozza. A párt vezető testülete állást foglalt a párt kezelésében lévő egyes ingatlanokkal kapcsolatban. Ezek szerint az Országos Iroda az illetékes állami szerveknek további hasznosításra átadja a kezelésében lévő balatonaligai, balatonföldvári, balatonarácsi, dobogókői, római-parti pártüdülőket, továbbá a megyei pártszervek által üzemeltetett vendégházakat. Az üdülők és a vendégházak állaguknál, felszereltségüknél fogva alkalmasak a rendeltetésszerű működésre, a színvonalas, kulturált üdültetésre, vendéglátásra. A párt a tagdíjbevételekből folyamatosan jelentős összegeket fordított e létesítmények állagának szinten tartására. Mint ismeretes, a kongresszus úgy döntött, hogy az MSZP a pártvagyonból csak annyit tart meg, amennyi a működéséhez elengedhetetlenül szükséges, a többinek a kezelőjogát pedig átadja az önkormányzatoknak, illetve kormányzati célokra. E döntés értelmében látott hozzá gyorsítva a pártvagyon teljes körű és tételes számbevételéhez, hogy a kormány döntése alapján, illetve annak segítségét igénybe véve, azzal őszintén elszámolhasson, rendezhesse azt a nyilvánosság előtt. Így ennek részeként döntött menet közben az üdülőkről, s foglalt korábbi ülésén állást abban, hogy a Politikai Főiskolát, a Társadalomtudományi Intézetet, valamint három kerületi pártszékházat soron kívül átad. Ugyancsak döntött abban, hogy az elődpárt azon vállalkozásainak működését, amelyek jogilag és erkölcsileg is kifogásolhatók, megszünteti. Így például a NEXT 2000 működését már megszüntette. Az Elnökség foglalkozott az ez évi tagdíjfizetés egyes kérdéseivel is. A tagdíjfizetés a teljes önkéntesség alapján, a kongresszus által elfogadott keretek között, kölcsönös megállapodás alapján történik. Természetesen mindenkinek joga és lehetősége van saját elhatározása alapján a párt kiadásaihoz a tagdíjon felüli további összeggel is hozzájárulni. (MTI)
1989. november 23., csütörtök 18:54
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|