|
|
|
|
Elnökgyilkosság Libanonban - megosztott gyásszal 1.
|
1989 november 23. (MTI-PRESS) - Amikor november elején kompromisszumos megállapodásra jutott a libanoni parlament ,,hazán kívüli,, ,a szaúd-arábiai Taifban tartott ülésszaka, s tizennégy hónapos űrt követően, René Moavad megválasztásával sikerült betölteni az államfői tisztséget, megcsillant a kibontakozás reménye, de a kommentárok változatlanul robbanásveszélyesnek mondták a helyzetet.
Ez a robbanás most bekövetkezett. Nem is átvitt, jelképes értelemben, hanem a maga fizikai valóságában Nyugat-Bejrút egyik legforgalmasabb kereszteződésénél, a híres Hamránál. A hatalmas erejű detonációt, a maga nemében tökéletesen megtervezett merényletet az elnök még különleges páncélzatú Mercedesében sem tudta túlélni. A szomorú lista tehát tovább gyarapodott; Basir Dzsemajel megválasztott államfő, Karami kormányfő, képviselők és vallási vezetők egész sorának meggyilkolása után ismét elnökhalál következett. S ezzel nem említettük a ,,névteleneket,, ,a polgárháború áldozatait, akiknek számát csaknem százezerre becsülik a három és félmilliós országban. Nem lesz könnyű új elnököt találni. Nemcsak azért, mert Libanon legmagasbb közjogi méltósága életveszélyt hordoz magában. Moavad egyike volt azoknak a személyeknek, akik viszonylag széles körű támogatást élvezhettek. Az ország északi részén, a Tripoli szomszédságában elhelyezkedő Zgortában született, amely a maronita keresztény, de Szíria-barátnak tartott Franzsije volt elnök érdekövezete. 1957-ben választották először képviselőnek, s mandátumát négyszer hosszabbították meg, három alkalommal töltött be miniszterei tárcát. A mostani elnökválasztásnál biztosította magának a Franzsije-klán, a Kataeb (falangista) Párt, s a maronita egyházfő, Szfeir pátriárka támogatását, de elnyerte a mohamedán centrum bizalmát és Damaszkusz sem emelt vétót személyével szemben. Moavad meggyilkolásával egy halvány remény is megszűnt pislákolni. Igaz, a hír hallatán általánossá vált a megdöbbenés, a felháborodás, de ez nem változtat azon, hogy a sziszifuszi kőgörgetést megint előlről kell kezdeni. A Biztonsági Tanács rendkívüli ülésen emlékezett meg az elnökről, az ENSZ főtitkára lángoló szavakat mondott, a világszervezetben egyperces néma csenddel idézték fel a tragédiát. (folyt.)
1989. november 23., csütörtök 11:58
|
Vissza »
|
|
Elnökgyilkosság Libanonban - megosztott gyásszal 2.
|
A hármas arab közvetítő csoport - Algéria, Marokkó és Szaud-Arábia - folytatni akarja tevékenységét, s a szíriai vezetés a Libanon egysége ellen elkövetett támadásról beszélt. Az országon belül is, a józanabb politikai irányzatok a beláthatatlan következményekre irányítják a figyelmet. Csakhogy Libanonban a józan hangok mellett - ha nem is többségben - de szélsőséges állásfoglalások hallatszanak. Nehéz lenne megállapítani, ki adott jelt a robbantásra, hiszen mindkét oldalon voltak erre hajlandóságok. Aun tábornok, aki magát miniszterelnökké nyilvánította, 42O. számú kormányfői dekrétumában semmisnek nyilvánította az elnökválasztást, feloszlatta a parlamentet, s hívei megostromolták a megegyezés hirdetőit a keresztény országrészben. Ezzel egyidőben a Teheránnal rokonszenvező, fundamentalista siíta csoportok ,,árulásként,, állították be a létrejött kompromisszumot. A robbanás bármelyik irányból történhetett, s a robbanásveszély továbbra is duplán áll fenn. Libanonban minden újra elbizonytalanodott, vagy inkább még bizonytalanabbá vált. S jellemző epizódként a meghirdetett három napos nemzeti gyász is megosztott lesz. Legalábis az eddigi jelzések szerint sem az Aun közvetlen irányítása alatt levő területeken, sem a szélsőséges mohamedán erők déli kiképzőtáborában nem tűzik ki az emlékezés lobogóit, s rádióadásaikban sem váltja fel az uszítást a hivatalos hullámhosszokon sugárzott gyászzene. +++ Réti Ervin (MTI-PRESS)
1989. november 23., csütörtök 12:01
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|