Rendszerváltás és az MTI

	India: választási kötéltánc 1.
1989. november 21. kedd (MTI-Panoráma) - Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök kormánya október közepén úgy döntött, hogy november végére - a vártnál legalább egy hónappal korábbi időpontra - kiírja az országos parlamenti választásokat. Az osztatlan meglepetéssel fogadott elhatározásnak szinte már születése pillanatában kétféle értelmezése került forgalomba. Az egyik szerint a Kongresszus (I) párt vezérkara - vagy inkább Radzsiv Gandhi, mert a döntést személyesen ő hozta - maradéktalanul kiaknázta az időzítés jogában rejlő helyzeti előnyét, s ezzel el is érte az ilyenkor elérendő célt: kibillentette egyensúlyából az ellenzéket. A másik szerint a miniszterelnök kimenekülni próbált a körmére égő Bofors-botrány elől, amelytől ugyan már két és fél éve nincs nyugta, de amelyröl ennyi idő után sejteni lehetett, hogy a választások előtti utolsó hónapokban minden egyes újabb fordulatával több kárt tud okozni, mint korábban együttvéve. Az utóbbi néhány hét tendenciákat is jelző tanulságai közül az tűnik a legfontosabbnak, hogy mindkét értelmezés helytálló, de november 22. és 26. között egyik sem fog felismerhető hatást gyakorolni a választások eredményére. Tágabb összefüggésben az időzítés korántsem volt annyira váratlan. Végülis az ellenzék hónapok óta küszködött azzal, hogy felülemelkedjen történelmi átokként ránehezedő megosztottságán, s ha valamire bizton számíthatott, az éppen az volt, hogy ezirányú törekvéseinek eredményessége a számára legalkalmatlanabb időpontban méretik le. A Bofors-ügy kitűnő kötőanyagnak bizonyult ugyan, de szakítószilárdságát a választások kiírásáig nem is tehette próbára semmi. Ráadásul fölöslegessé, sőt zavaróvá vált, mihelyt a koalícióépítés hétköznapi kényszerűségei kötötték le az ellenzéki pártok figyelmét. Itt következett be a választási előkészületek első igazi meglepetése: a kongresszussal szemben álló erők centrumát alkotó ötpárti nemzeti frontnak és szövetségeseinek 528 választókörzet közül több mint 400-ban sikerült közös jelöltet állítaniuk a kormánypárt jelöltjével szemben. Ez nemcsak a rendelkezésükre álló idő rövidsége miatt volt figyelemre méltó teljesítmény, hanem azért is, mert öt szövetségi államban - köztük a kulcsfontosságú Uttar Pradesben - az országos választásokkal egyidejűleg helyi törvényhozási választásokat is tartanak. (folyt.) er/hi mn 1989. november 21., kedd 09:47
Vissza »

	India: választási kötéltánc 2.
A kongresszus párt abból a feltételezésből indult ki, hogy az ellenzék talán képes lesz rendezni sorait, de többszörösen nehéz feladat elé kerül, ha ezt az állami-helyi politika más törvényeknek engedelmeskedő közegében is meg kell tennie. A mutatvány mégis sikerült - az ellenzék ugyanis 1977 óta első ízben reális esélyt lát a hatalom megszerzésére. A urnák megnyitása előtt egy-két nappal is teljesen nyitott kérdés, hogy jól látja-e. Tény, hogy az 1989. novemberi választások egy nagyon lényeges tekintetben különböznek az előző háromtól: nincs látható hullám. 1984-ben Indira Gandhi meggyilkolása és a nemzeti egység minden addiginál súlyosabbnak érzett fenyegetettsége, 1980-ban a Dzsanata párti kormányzat krónikus instabilitásával való tömeges elégedetlenség, 1977-ben pedig a szükségállapot miatti felzúdulás indított útjára az egész országon végigsöprő hullámot. És még ha ezeket csak az utólagos bölcsesség látja is hullámnak, akkor is tény, hogy a Gandhi-kormány hivatali ideje alatt nem bukkant fel olyan tendencia, amely akár tömegességet, akár irányának egyértelműségét tekintve hozzájuk hasonlítható volna. Megjelent viszont jó néhány felszín alatti áramlat, s az ellenzéki pártok voltaképpen már jó ideje ezeken hajóznak - történetesen ugyanabba az irányba, de ez a felismerés csak a legutóbbi idők terméke. Felszín alatti összefüggései nélkül a Bofors-botrány is egy maradt volna a kongresszuspárti kormányzatnak az utóbbi évek során rendszeres időközönként felrótt tucatnyi ,,ügy,,, visszaélés, pénzügyi szabálytalanság és politikai machináció sorában. Radzsiv Gandhi azonban annak idején ,,Mr.Tiszta,,-ként foglalta el hivatalát, ezért az ellenzék kezdettől fogva mikroszkóp alatt figyelte az összes olyan megnyilvánulását, amelyeken lemérhetőnek vélte, hogy sikerül-e a miniszterelnöknek elszakadnia az Indira Gandhi idejében oly sokat kárhoztatott reálpolitikától. Nos, nem sikerült. Radzsiv Gandhi ezt maga ismerte el, amikor néhány hónappal ezelőtt - szokatlan nyíltsággal - arról beszélt, hogy ,,nem tudta megváltoztatni a rendszert,,, mert lépten-nyomon olyan ,,érdekszövetségekbe,, ütközött, amelyek a szó szoros értelmében elszabotálták a változtatásra irányuló törekvéseit. (folyt.) 1989. november 21., kedd 09:49
Vissza »

	India: választási kötéltánc 3.
A kongresszus párt hitelvesztése azon a ponton vált érzékelhetővé, amikor - homályos ügyletekkel vagy azok nélkül - már maga is inkább ,,érdekszövetségnek,, kezdett látszani, semmint a nemzetet integrálni képes erőnek. Az ellenzék kétségkívül keményen munkálkodott e benyomás megszilárdítása érdekében, de ettől függetlenül is úgy tűnik, hogy a kormánypárt történelmi tartalékai kimerülőben vannak. Választási jelszavaiban gyanúsan tömény a populista töltet, kampányában egyeduralkodó a stabilitás és az egység kissé megfakult témája. Eközben a vallási fundamentalizmus, a nyelvi-nemzetiségi sovinizmus vagy különállás ezer szálon futó problémakötege ugyanolyan makacsul ellenáll a kibogozására tett kísérleteknek, mint öt év óta bármikor. A centrista irányzatú Nemzeti Frontból, a tőle balra álló két kommunista pártból és a tőle jobbra álló Bharatija Dzsanata pártból álló ellenzék több mint 400 választókörzetben ,,egy az egy ellen,, alapon fogja összemérni erejét a kongresszussal, de ez a körülmény csak a választási aritmetika steril szabályai szerint adhat neki esélyt a győzelemre. Egysége pillanatnyilag jobbára negatív tartalmú - összefogás Radzsiv Gandhival és a kongresszus párttal szemben -, s még mint ilyen sem mentes némi ideológiai opportunizmustól. Kormányképességével szemben független megfigyelők is kételyeket támasztanak. Vezéralakjában, Visvanath Pratap Szinghben viszont sokan India következő miniszterelnökét látják, és amilyen mértékben személyiségek vagy személyiségekről kialakított képek kerülnek a mérleg serpenyőibe, az esélyek inkább az ellenzék oldalán vannak. Végül is mindenféle esélylatolgatásnak meg kell hajolnia a puszta számok előtt: november 22. és 26. között Indiában 498 millió szavazópolgár járulhat az urnákhoz, és ha a részvételi arány akár csak 50 százalék körüli lesz is, közel negyedmilliárd ember választja ki a hétezer képviselőjelölt közül a szövetségi parlament alsóházának 528 tagját. A kongresszus párt valószinűleg meggyengülve kerül ki a küzdelemből. Ettől eltekintve minden lehetséges. +++ Erdész Jenő (Új-Delhi), MTI-Panoráma 1989. november 21., kedd 09:50
Vissza »