|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF Országos Elnökségének nyilatkozata
"Ez a mostani kierőszakolt népszavazás veszélyes csapda a
tájékozatlan nemzet számára. A négy közül három kérdésben már
döntött a parlament. Az ezekről való újbóli szavazás teljesen
fölösleges, csak arra szolgál, hogy az ezekre a kérdésekre adandó
nyilvánvaló igenek mellé odalophassanak egy olyan igent is, amellyel
a nép lemond az elnökválasztás jogáról. "
BBC, Panoráma:
Németh Miklós a meghamisított adatokról
"Az Országgyűlés mai
ülésén nemzetközileg is szenzációs volt Németh Miklós miniszterelnök
beszéde, aki áttekintést adott a katasztrofálisnak mondható
gazdasági helyzetről, de azt a meglepő őszinte beismerést tette,
hogy az akkori magyar kormány 1982-ben, amikor Magyarország
felvételét kérte a Nemzetközi Valutaalapba, megszépítette,
mondhatnánk meghamisította a gazdasági adatokat; letagadott mind az
adósságállományból, mind a költségvetés hiányából. Aki szereti a
nagy számokat, az most megtudhatta, hogy az év végére a bruttó
nemzetközi adósság 20, a nettó 14 milliárd dollárt fog kitenni és az
államháztartás hiánya 1.100 milliárd forintot."
|
|
|
|
|
|
|
Hétfőn folytatja munkáját az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága (2. rész)
|
Nem sikerült azonban a kormány, a törvényhozás és a köztársasági elnök jogállásának egyértelmű elvi tisztázása. Az Alkotmánymódosítással együttesen tárgyalta a bizottság az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslatot. A törvényből a jelentősebb passzusokat átemelte az Alkotmányba. Korrigálták azokat a részeket is, amelyeket Kilényi Géza professzor, igazságügyminiszter-helyettes még az előző napon diszkriminatívnak, alkotmányjogi képtelenségnek nevezett. Ilyen volt például, hogy az Alkotmánybíróság összetételére jelölőbizottság tesz javaslatot. Az eredeti megfogalmazás úgy szólt, hogy az Országgyűlés 8 személyt a képviselők közül választ a jelölő bizottságba, amely kiegészül a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, valamint a Magyar Jogász Szövetség által delegált személyekkel. Ezt a politikai egyeztető tárgyalásokon megtorpedózták. Így került bele a törvényjavaslatba az az alkotmányjogi képtelenség, hogy a jelölő bizottság a parlamenti képviselettel rendelkező pártok parlamenti csoportjai által kijelölt tagokból áll. Ez ráadásul diszkriminatív is a független képviselőkkel szemben. A bizottság - bár épp, hogy szavazóképes létszámban voltak jelen tagjai - döntött arról is, hogy az Alkotmánybíróság székhelye Budapest legyen. A bizottság egyetértett a Minisztertanácsnak azzal a kezdeményezésével, hogy a Magyar Köztársaság állami címeréről népszavazást kell elrendelni. A beterjesztett Alkotmánymódosítás szerint a címerről és annak használatáról alkotmányerejű törvénnyel kell rendelkezni. A magyar társadalom azonban a jövőben használatos címer kérdésében erősen megosztott. Ezt figyelembe véve kezdeményezte a Minisztertanács a népszavazás kiírását, amelynek során a választópolgárok három változatra: a jelenlegi állami címerre, a koronás kiscímerre, illetve a Kossuth címerre voksolhatnak. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényjavaslatban beterjesztett változatokról is határozott. Állásfoglalása szerint a munkahelyekre egységesen mondják ki a pártok szerveződésének tilalmát, illetve a bizottság a pártvagyonnal és -gazdálkodással összefüggésben azt a változatot támogatta, hogy a párt a tulajdonában lévő, s a rendeltetésszerű működéséhez szükséges ingatlanrészeket, helyiségeket és ingóságokat díj ellenében hasznosíthatja. (folyt.köv.)
1989. október 13., péntek 19:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|