|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF Országos Elnökségének nyilatkozata
"Ez a mostani kierőszakolt népszavazás veszélyes csapda a
tájékozatlan nemzet számára. A négy közül három kérdésben már
döntött a parlament. Az ezekről való újbóli szavazás teljesen
fölösleges, csak arra szolgál, hogy az ezekre a kérdésekre adandó
nyilvánvaló igenek mellé odalophassanak egy olyan igent is, amellyel
a nép lemond az elnökválasztás jogáról. "
BBC, Panoráma:
Németh Miklós a meghamisított adatokról
"Az Országgyűlés mai
ülésén nemzetközileg is szenzációs volt Németh Miklós miniszterelnök
beszéde, aki áttekintést adott a katasztrofálisnak mondható
gazdasági helyzetről, de azt a meglepő őszinte beismerést tette,
hogy az akkori magyar kormány 1982-ben, amikor Magyarország
felvételét kérte a Nemzetközi Valutaalapba, megszépítette,
mondhatnánk meghamisította a gazdasági adatokat; letagadott mind az
adósságállományból, mind a költségvetés hiányából. Aki szereti a
nagy számokat, az most megtudhatta, hogy az év végére a bruttó
nemzetközi adósság 20, a nettó 14 milliárd dollárt fog kitenni és az
államháztartás hiánya 1.100 milliárd forintot."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP városi pártértekezlet Zalaegerszegen - Pozsgay Imre (1. rész)
|
1989. szeptember 9., szombat - Városi pártértekezletet tartott az MSZMP szombaton Zalaegerszegen. Több mint 6 ezer kommunista képviseletében 219 választott és 32 delegált küldött vett részt a tanácskozáson. Elsőként Lendvai Miklós első titkár elemezte a tavalyi országos pártértekezlet óta a megyeszékhelyen és környékén kialakult politikai és gazdasági helyzetet. Az elhangzottakról, a programtervezetről, valamint szervezeti és személyi kérdésekről hosszú vitát folytattak. Ennek során felszólalt Pozsgay Imre, az MSZMP elnökségi tagja is, aki a többi között kijelentette: ,,Az itt is tapasztalt tisztulási szándék biztatás arra, hogy sorsdöntő kongresszust tudunk csinálni közösen október elején. Mert az nagy baj lenne, ha ez nem lenne sorsdöntő kongresszus. Akkor ugyanis mások döntenek rólunk, és valóban nem állnánk meg a nemzet előtt,,.
,,A vitában már eddig is többen felvetették, hogy kinek a pártja legyünk,, - mondta a továbbiakban az MSZMP elnökségi tagja. ,,Nos, szeretném hangsúlyozni, hogy más dolog, amikor egy párt megszervezi önnön bázisát, és megint más, hogy kinek akar szolgálni. Márpedig ezt az utóbbit nem lehet másként meghatározni, csak az egész népre, a nemzetre apellálva,,. A tanácskozáson is elhangzott kritikákra válaszolva úgy vélekedett, hogy a párt jelenlegi felső vezetőit sokféle felelősség terheli. De - hangsúlyozta - nem az elmúlt harminc esztendő, hanem a legutóbbi, valamivel több mint egy év hibáiért és tévedéseiért. A párton belüli állítólagos hatalmi harcról azt mondta, hogy fél ettől a kifejezéstől. Ennek emlegetése ugyanis a pártegységre való kacsintást jelenti, egy előnyszerzési manővert egyik vagy másik áramlat küzdelmében. Hiszen - magyarázta - annak, akire rásütik a bélyeget, hogy hatalmi harcot folytat, be kell fognia a száját. Ezt azonban nem akarhatjuk. Igenis szükség van az áramlatok közötti tisztázó vitákra, mert ezek nélkül - idézte Engelst - hiába van egy pártnak akár milliónyi tagja, az nem más, csak egy szekta. A kongresszus esélyeit elemezve rámutatott: ,,Megtörténhet, hogy a tisztázás nem megy végbe. Helyette széles alapú kompromisszum születik, s együtt maradunk, mert úgy melegszünk és magunknak nagyon jók vagyunk. Ennek azonban könnyen az lehet a következménye, hogy egy 700 ezres pártot 8-10 ezres politikai szervezetek megvernek a választásokon. (folyt. köv.)
1989. szeptember 9., szombat 15:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|