|
|
|
|
,,Csúcsvacsora,, Párizsban (3. rész)
|
Ha a megyezés létrejön, a forgóhitel segíthet Magyarországnak a súlyos adóssággondok - átmeneti - megoldására. Lengyelországnak elsősorban a zloty valamelyes stabilizálására kell a pénz, s hozzá képest, az EGK megítélése szerint, Magyarország sokkalta jobb helyzetben van. Budapesten a politikai probléma a gond. Ha Párizsból valamit is üzentek Budapestre, akkor az üzenetnek ez a lényege. A két konkrét francia javaslat ügyében ezúttal nem született döntés, de ezt nem is várták. Elegendő volt az, hogy Mitterrand asztaltársai beleegyeztek: alig több mint három hét múlva Strasbourgban vizsgálják majd meg érdemlegesen a kelet-európai országok korszerűsítésének támogatására szolgáló új európai bank felállítását, illetve a szakemberképzést elősegítő alap megteremtését. Az utóbbival nincsenek gondok, ezt mindenki kész segíteni, az előbbivel szemben viszont bizonyos fenntartásokat hangoztatnak Londonban, Hágában és Brüsszelben is, itt persze nem az Európai Közösségek Bizottságában, hanem a belga kormány köreiben. Ha megvalósul ez az új bank, akkor abban nem csak az Európai Közösség tagjai vennének részt, állami eszközökkel, hanem mindaz a 24 ország, amely a júliusi párizsi csúcs után segítséget ígért, s magánbankok is segítenének az azonnal szükséges 11 milliárd dolláros alaptőke előteremtésében. +++ Kis Csaba (Párizs), MTI-Panoráma
1989. november 20., hétfő 16:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|