|
|
|
|
Crna Gora: új politikai pártok alakulnak?
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1989. november 20. hétfő (MTI-tud.) - Jugoszlávia félmillió lakosú tagköztársaságában, Crna Gorában tekintélyes tudósok, művészek és értelmiségiek három új politikai párt megalapítását kezdeményezik. Mindháromnak a nevében szerepel a ,,demokrata,, vagy a ,,demokratikus,, jelző, s közös törekvésük a kommunista szövetség egypárti monopóliumának megszüntetése.
A demokrata párt Titográdba, december 8-ra hívta össze alakuló közgyűlését. Szlobodan Vujosevics egyetemi tanár, a szervezőbizottság elnöke nyilatkozatában kijelentette: ha a hatóságok nem engedélyezik az új párt hivatalos létrehozását, akkor őket terheli majd a felelősség azért, hogy illegálisan fog működni. A politikai pluralizmus jugoszláviai kibontakozása minden bizonnyal az ország politikai rendszere reformjának irányvételétől függ. A Crna Gora-i Kommunisták Szövetsége ez év áprilisi rendkívüli kongresszusa határozottan állást foglalt a többpártrendszer bevezetése ellen. A legutóbbi hónapokban azonban a köztársaság néhány vezető politikusa már nem zárta ki mereven új pártok és alternatív csoportok megalakulásának lehetőségét. +++
1989. november 20., hétfő 08:25
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|