|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MISZOT állásfoglalása
"A MISZOT tagszervezetei
szolidaritásukat fejezik ki a nemzetközi diáknapon Prágában
szervezett demonstráción résztvevő fiatalokkal. Álláspontunk szerint
elidegeníthetetlen emberi jog az állampolgárok politikai
véleményének szabad kinyilvánítása."
BBC, Késő esti panoráma:
Interjú Orbán Viktorral
"Az én politikai tudatosságomnak a megtalálása és kialakítása az
nyolcvanháromtól számítódik, amikor a Bibó István Szakkolégiumba -
akkor még csak jogász-szakkolégiumnak hívott intézményébe -
kerültem, illetve azt megalapítottuk -, az egyetemtől független
oktatási intézményt hozva így létre. És az ott eltöltött 3-4 év az,
ami alatt én egyrészt a politikai világlátásomat kialakíthattam,
másrészt pedig a politikában való részvételhez szükséges gyakorlati
képességeket - vitakultúra, érvek összeállítása, az ellenfél
gyengéinek megismerése, valamifajta logika szerint gondolkodás,
taktika kidolgozása -, ezeket én mind ott tanultam meg. "
|
|
|
|
|
|
|
Tömegtüntetések
|
München, 1989. november 18. (SZER, A mai nap) - A moszkvai látogatásáról hazatért csehszlovák pártideológus, Jan Fojtik igazat mondott Prágába érkezésekor. A Központi Bizottság titkára kijelentette: "Csehszlovákiában a reformok nehézségekbe ütköznek". Hogy valójában mi akadályozza a változásokat, arról ugyan nem beszélt, de a tegnapi tömegtüntetés sokezernyi résztvevője nevükön nevezte a reform ellenségeit, Jakes pártfőtitkárt és a párt egyeduralmához ragaszkodó többi ortodox funkcionáriust. Húsz év óta ez volt a legnagyobb tömegtüntetés Csehszlovákiában. A felvonulást, amelyet a náci megszállók által 50 évvel ezelőtt kivégzett diákok emlékére terveztek, a hatóságok engedélyezték és a rendőrség - bár nagy erőkkel vonult ki az utcákra - kezdetben nem avatkozott be. A tüntetők délután négy órakor gyűlést tartottak a Károly Egyetem orvosi fakultása előtt, ahol a Charta 77 nevű polgárjogi mozgalmat és az ellenzéki tevékenysége miatt többízben bebörtönzött Vacláv Havel drámaírót éltették. Miroslav Katetov matamatikus, akit a Prágai Tavasz eltiprása után elbocsájtottak állásából, nyílt párbeszédre szólította fel a hatóságokat. Mint mondotta: "A nemzetet csak gyökeres változások menthetik meg, de a reformok irányába néző utat - úgymond - válogatott szeméttel torlaszolták el." Az ifjúsági szövetség képviselőjét kifütyülték, mert szervezete a párt szövetségese. A nemzet zászlókkal, Gorbacsov peresztrojka jelszavával: "Mikor, ha nem most?" - tüntető egyetemisták az egyetemi városrészt elhagyva a Vysekrad temető felé vonultak. Visekrad nemzeti kegyhely, a cseh hősök nyugvóhelye. A 20-30 ezer főre becsült tömeg Jakes pártfőtitkár leváltását követelte, valamint az egypártrendszer felszámolását és szabadválasztásokat. Amikor a tüntetők a Vencel tér felé vették útjukat a rohamrendőrök sorfalába ütköztek. (folyt.)
1989. november 18., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|