|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MISZOT állásfoglalása
"A MISZOT tagszervezetei
szolidaritásukat fejezik ki a nemzetközi diáknapon Prágában
szervezett demonstráción résztvevő fiatalokkal. Álláspontunk szerint
elidegeníthetetlen emberi jog az állampolgárok politikai
véleményének szabad kinyilvánítása."
BBC, Késő esti panoráma:
Interjú Orbán Viktorral
"Az én politikai tudatosságomnak a megtalálása és kialakítása az
nyolcvanháromtól számítódik, amikor a Bibó István Szakkolégiumba -
akkor még csak jogász-szakkolégiumnak hívott intézményébe -
kerültem, illetve azt megalapítottuk -, az egyetemtől független
oktatási intézményt hozva így létre. És az ott eltöltött 3-4 év az,
ami alatt én egyrészt a politikai világlátásomat kialakíthattam,
másrészt pedig a politikában való részvételhez szükséges gyakorlati
képességeket - vitakultúra, érvek összeállítása, az ellenfél
gyengéinek megismerése, valamifajta logika szerint gondolkodás,
taktika kidolgozása -, ezeket én mind ott tanultam meg. "
|
|
|
|
|
|
|
Zsivkov ment, Mladenov jött 1.
|
1989. november 12. vasárnap (MTI-Panoráma) - Bulgáriában is végéhez közeledik egy korszak: lemondott Todor Zsivkov, a kommunista párt első embere. Utódja Petar Mladenov eddigi külügyminiszter. A most 53 esztendős Mladenov ugyan már tizenkét éve tagja a PB-nek, tehát nem új név a legfelső párttestületben, a 79. éves Zsivkovnál azonban mégiscsak 36 évvel fiatalabb, egy egészen más nemzedék tagja.
Milyen vezető volt Todor Zsivkov? Köztudottan szerette egyedül intézni a dolgokat, s intézkedéseit a pártfegyelem nevében támogatni kellett. Emlékiratok elejtett megjegyzéseiből megtudható, hogy Hruscsovot nem szerette, Brezsnyevnek ellenben a barátja volt. Ez a barát egyáltalán nem vette rossznéven, ha Szófiában a gondolatait is kitalálják és megpróbálják előbb megvalósítani, mint ahogyan arra a Szovjetunióban kísérletet tesznek. A nyugati sajtó szívesen anekdótázott arról, hogyan a bolgárok a Szovjetunió minden lépését másolják. Ennek ismételgetését azonban abbahagyták a gorbacsovi peresztrojka kibontakozásának idején. Kiderült ugyanis: mások ,,mechanikus másolásának ideje lejárt,, - ezt maga Zsivkov tudatta és tudatosította a világgal. Legyenek ezek a ,,mások,, akár a Szovjetunió. A bolgár ellenzék - ha egyáltalán használható az ellenzék szó idézőjel nélkül - most van csak kiformálódóban. Fő ereje a párton belül van, és feltűnően szovjetbarát. A legtekintélyesebb ellenzéki csoportnak az egy éve a szófiai egyetemen alakult ,,Klub a bulgáriai nyíltság és átalakítás támogatására,, elnevezésű szerveződés tekinthető, 250-es tagságából mintegy 120-an párttagok vagy kizárták őket. Két hete egy szófiai magánlakásban tartott sajtóértekezletükön a ,,glasznoszty-klub,, vezetői kérdésekre válaszolva minősítették Zsivkov referátumát, amelyet később a főtitkárt felmentő KB-ülésen tárgyaltak. Azt mondták: ,,Annak pozitív elemei elvesznek a szóözönben,,. Továbbá: a vezetés eddig is rengeteget beszélt a peresztrojkáról, a gyakorlati eredmény azonban minimális, mert ,,a totalitárius rendszer minden kezdeményezést megöl,,. Nos, ez mind Todor Zsivkov vezetési stílusáról szóló vélemény. Egyébként Bulgáriában minden reformkezdeményezés az ő nevében történt, ő a ,,júliusi koncepció,, atyja , ő minden gazdasági változtatás kigondolója.(folyt.)
1989. november 12., vasárnap 15:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Zsivkov ment, Mladenov jött - 2.
|
Petar Mladenovról még az első alkalmi ellenzéki megnyilatkozók is azt válaszolták az MTI tudósítójának kérdésére: ő mégiscsak Gorbacsov nemzedékének a képviselője. Ha a jelenlegi politikai bizottságból bárki mást választottak volna főtitkárrá, az olyan lett volna, mintha Zsivkov maradna... Az emberek örülnek, egyes csoportokban szinte eufórikusan. Aminek persze a sajtóban egyelőre semmi jele; valószínűleg várni kell, míg az igazi glasznoszty szárnyakat bont. De az emberek bíznak benne, hogy ez is eljön; hogy Mladenov főtitáarrá választása csak az első lépés. De mit mond maga Mladenov? Egyebek között azt: tisztában van vele, mennyi súlyos probléma halmozódott fel az utóbbi években mind az ország gazdaságában, külgazdasági kapcsolataiban, mind a társadalomban. Mindezekről nyíltan fogunk beszélni - ígérte a bizalmat megköszönő beszédében -, nem lesz lakkozás, a dolgokat a nevükön nevezzük. Remélem, az emberek érteni fognak bennünket és tevékenyen részt vesznek majd nehéz problémáink megoldásának keresésében.,, Mladenov bejelentette: a központi bizottság a közeljövőben külön ülést tart, amelyen átfogóan megvizsgálja az ország állapotát és részletes programot dolgoz ki az átalakítás folyamatainak dinamizálására. Az új főtitkár síkraszáll azért, hogy ,,Bulgária korszerű, demokratikus jogállammá váljék, hogy elkülönüljenek egymástól a párt- és az állami funkciók, hogy ,,a glasznoszty a párt- és állami politika elveként szilárduljon meg,, , s hogy a BKP ezek - tehát nem a hatalma, hanem a tekintélye - alapján legyen a szocialista Bulgária vezető ereje. Teljes támogatásáról biztosítja a Szovjetunióban zajló folyamatokat és szoros kölcsönös együttműködést szorgalmaz a többi szocialista országgal is. A bulgáriai átalakítást pedig ,,egyedül és kizárólag a szocializmus keretében, a szocializmus nevében és a szocializmus útján,, képzeli el. +++ Nagy Károly (Szófia), MTI-Panoráma
1989. november 12., vasárnap 15:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|