|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MISZOT állásfoglalása
"A MISZOT tagszervezetei
szolidaritásukat fejezik ki a nemzetközi diáknapon Prágában
szervezett demonstráción résztvevő fiatalokkal. Álláspontunk szerint
elidegeníthetetlen emberi jog az állampolgárok politikai
véleményének szabad kinyilvánítása."
BBC, Késő esti panoráma:
Interjú Orbán Viktorral
"Az én politikai tudatosságomnak a megtalálása és kialakítása az
nyolcvanháromtól számítódik, amikor a Bibó István Szakkolégiumba -
akkor még csak jogász-szakkolégiumnak hívott intézményébe -
kerültem, illetve azt megalapítottuk -, az egyetemtől független
oktatási intézményt hozva így létre. És az ott eltöltött 3-4 év az,
ami alatt én egyrészt a politikai világlátásomat kialakíthattam,
másrészt pedig a politikában való részvételhez szükséges gyakorlati
képességeket - vitakultúra, érvek összeállítása, az ellenfél
gyengéinek megismerése, valamifajta logika szerint gondolkodás,
taktika kidolgozása -, ezeket én mind ott tanultam meg. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP KB zárt ülése
|
Az MSZMP KB zárt ülése BBC ---------------------- London, 1989. május 29. (Sally Ackroyd) A Központi Bizottság mostani ülésén heves vitákra lehetett számítani, amilyenre utoljára februárban volt példa, amikor kétnapos küzdelem folyt a konzervatívok és a liberálisok között a bizottságban arról, hogy bevezessék-e a többpártrendszert. Ezúttal a vita gyújtópontjában Nagy Imre áll, az ötvenhatos forradalom miniszterelnöke. A reformerek azt követelik: jelentsék ki, hogy kirakatpernek volt az áldozata, és esetleg követelni fogják teljes politikai rehabilitálását is. A párt szóvivője kora este azt mondta, hogy még egyáltalán nincs vége a megbeszéléseknek, az ülést holnap is folytatják. Nagy Imréről csak annyit mondott: valószínűleg felmerül majd a párt viszonyának kérdése a volt miniszterelnökhöz. Nagy Imrét újra eltemetik június 16-ikán, 1958-as kivégzésének évfordulóján, rendes temetési szertatás keretében. Holttestét már exhumálták a jeltelen sírból négy közeli munkatársával együtt, akiket ugyanakkor fognak újra eltememtni. Arra számítanak, hogy legalább kétszázezer ember fog részt venni a temetésen, és a hatóságokat állítólag aggasztja, hogy esetleg mérges megnyilatkozásokra kerülhet sor, ha nem történnek lépések még előtte rehabilitálására. Addig is - mint ezt közölték - a Központi Bizottság teljesítette a párt reformereinek még egy központi követelését, és beleegyezett, hogy még idén tartsanak pártkongresszust. A reformerek azért sürgetik a találkozót, mert - mint mondják - hiteles vezetőség megválasztására van szükség, mielőtt többpártrendszeren alapuló választásokat tartanak jövőre. +++
1989. május 29., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|