|
|
|
|
Tüntetéshangulatú nagygyűlés Szófiában
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1989. november 17. péntek (MTI-tud) - Huszonöt-harminc ezerre becsült tömeg gyűlt össze a bolgár fővárosban a nemzetgyűlés terén péntek délután, eleget téve a Hazafias Front keretében még Zsivkov által létrehozott ,,Politikai Erők Bizottsága,, és több más társadalmi szervezet felhívásának, hogy demonstrálja az átalakítás melletti kiállást.
A megmozdulást voltaképpen a független szervezetek által szombatra meghirdetett nagygyűlés hatásának csökkentésére szánták. Elterjedt a hír, hogy Petar Mladenov is beszédet mond, hangszórókat szereltek fel, népi táncegyüttesek jelentek meg, hogy minden az ismert sablonok szerint történjék. A televízió ellenben már kora délután hírül adta: Petar Mladenov sem a pénteki, sem a szombati nagygyűlésen nem kíván beszélni, a rádió és a televízió nyilvánossága előtt megtette ezt a parlamentben. Gena Dimitrova, a híres énekesnő nem a mostani, a pártot éltető szöveggel, hanem a régivel énekelte el a bolgár himnuszt, s a jelszavak között ilyenek voltak: ,,Panev, Jotov, Kubadinszki mondjon le,, (ők a Politikai Bizottság régebbi, de most érintetlenül hagyott tagjai), ,,Igazi demokráciát akarunk, nemcsak szavakat,, , ,,Támogatjuk az átalakítást és várjuk az eredményeket,, , ,,Adják vissza a pénzünket,,. Utóbbi jelszó alighanem arra a parlamentben elhangzott felszólalásra reagált, amely javasolta annak kivizsgálását, hogy mi az igazság a Zsivkov fia által külföldi játékkaszinókban elvert dollármilliókról szóló híresztelésekben. +++
1989. november 17., péntek 19:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném e l m o n d a n i , hogy a vidéki számokat előnyben részesítik a t e l e f o n o s játékokban.
- Tisztelettel köszöntöm az egész műsor készitőit és az összes közreműködőit. Beszélgetnek az épitészekkel, hogy kell-e festeni a házakat, vagy nem. Az illető, ez az épitész megálmodik egy szint. Én kívánok neki sokkal szebb álmokat, mert olyan színekben keveri össze egymás mellett a házakat, hogy az szörnyű. Egyszerűen bántja a szemet.
- Azt szeretném kérdezni, hogy van az, hogy sikerül felhívni a telefonos játékot, de nem hivnak vissza. Én már háromszor jártam így, de nem értem.
- 841-133-ról beszélek, Veszpréminé vagyok. Szeretnék Torpedózni, de nem sikerül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|