|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. szeptember 19., kedd - A politikai egyeztető tárgyalások hétfői plenáris ülésén született megállapodással - amennyiben az abban foglaltak megvalósulnak - politikai rendszerváltás történik Magyarországon - hangsúlyozta Antall József, a Magyar Demokrata Fórum tárgyaló delegációjának vezetője az MDF keddi sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón az MDF vezetői mellett megjelentek a megállapodást az Ellenzéki Kerekasztal részéről aláíró szervezetek képviselői is.
A tájékoztatón közreadták az aláíró szervezetek, pártok közös nyilatkozatát, amely eredményesnek minősíti a hétfőn megkötött egyezményt, illetve az annak megszületését előkészítő több hónapos tárgyalássorozatot. Annál is inkább üdvözlik a megállapodást, mivel a kormány csupán a parlamenti szünet időszakára vonta vissza törvényjavaslatait, tehát az országgyűlés most kezdődő ülésszakán ezeket a sarkalatos törvényjavaslatokat mindenképpen megtárgyalták volna a képviselők. Az aláíró szervezetek szerint a megállapodás elmaradása felmentette volna mind az MSZMP-t, mind a kormányt, hogy az országgyűlésen a háromoldalú tárgyalásokon kikristályosodott álláspontot képviselje. Antall József a megállapodással kapcsolatban kifejtette: jóllehet két szervezet - a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ - nem írta alá az egyezményt, ám képviselőik mindvégig aktívan résztvettek a kerekasztal-tárgyalásokon, s az aláíráskor sem éltek vétójogukkal, csupán különvéleményüket demonstrálták. Hozzátette: ez nem jelenti az ellenzéki tömörülés szétesését, alapvető kérdésekben továbbra is együtt fognak működni az EKA pártjai és szervezetei. Ugyanakkor leszögezte azt is: helytelen lenne egy olyasféle értelmezés, miszerint a megállapodást aláírók kompromisszumot kötöttek a hatalommal és megalkudtak, míg az SZDSZ és FIDESZ megőrizve oppozíciós magatartást továbbra is bátran kitart korábbi álláspontja mellett. A saját szervezete nevében Antall József hangsúlyozta: az MDF egyáltalán nem törekszik kollaborációra a hatalommal, a szárnyrakapott híresztelésekkel ellentétben semmiféle paktumot nem kötött és a jövőben sem köt az MSZMP-vel. (folyt. köv.)
1989. szeptember 19., kedd 16:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném e l m o n d a n i , hogy a vidéki számokat előnyben részesítik a t e l e f o n o s játékokban.
- Tisztelettel köszöntöm az egész műsor készitőit és az összes közreműködőit. Beszélgetnek az épitészekkel, hogy kell-e festeni a házakat, vagy nem. Az illető, ez az épitész megálmodik egy szint. Én kívánok neki sokkal szebb álmokat, mert olyan színekben keveri össze egymás mellett a házakat, hogy az szörnyű. Egyszerűen bántja a szemet.
- Azt szeretném kérdezni, hogy van az, hogy sikerül felhívni a telefonos játékot, de nem hivnak vissza. Én már háromszor jártam így, de nem értem.
- 841-133-ról beszélek, Veszpréminé vagyok. Szeretnék Torpedózni, de nem sikerül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|