|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP újpesti szervezetének felhívása
"Mindazok a kisgazdapárti vagy a
Kisgazdapárttal szimpatizáló újpesti lakosok, akiknek az elmúlt négy
évtized diktatúrájától politikai rendőrségi zaklatásban volt részük,
internálás vagy bírói politikai ítélet következtében kellett
szenvedniük, panaszuk rövid leírását juttassák el a Kisgazdapárt
Újpesti Szervezetének (Budapest, IV., Szent István tér 14. sz.)
klubhelyiségébe."
SZER, A mai nap:
SZDSZ-szimpózium a szegénységről
"Az amúgy is szűkös erőforrásokat Solt Ottilia és az SZDSZ többi
szakértője szerint az elmaradott vidékek, falvak és az oktatás,
különösen a szakoktatás támogatására kell fordítani. Fel kell hagyni
a foglalkoztatottság állami irányításával s ösztöndíj-rendszerrel
kellene biztosítani, hogy a körülbelül egymilliós nagyságrendű,
szakképzetlen, még 8 osztályt sem végzett, munkához csak
alkalmanként jutó embertömegnek legalább a gyerekei bejuthassanak a
munkaerő-piacra."
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz-nap (2. rész)
|
Forgács Imre (MSZMP) kifejtette, hogy az MSZMP a választásokon azokra számít, akik tárgyilagosan tudják megítélni az elmúlt 30-40 év történelmét. Hozzátette: az MSZMP hátrányos helyzetből indul, hiszen az elmúlt évtizedek hibáiért vállalnia kell a felelősséget. Hangsúlyozta: azoknak a támogatására számítanak, akik konstruktív kibontakozást remélnek a választásoktól és a politikai megújulástól. Utalt arra, hogy az MSZMP komoly tárgyalás-előkészítő fázisban van az Ellenzéki Kerekasztallal, s ezeken a megbeszéléseken kell meghatározni a választások játékszabályait. Ezt követően arról fejtették ki véleményüket a részvevők, hogy végleges vagy közbülső választásokat képzelnek-e el. Forgács Imre szerint a soron következő választásoknak átmenetieknek kell lenniük. Kifejtette: a jelenlegi helyzet nem kellőképp tisztázott ahhoz, hogy a választások szabályai hosszabb távra vonatkozzanak. Az MSZMP úgy tervezi, hogy jelenleg mindenképpen részben megegyezésen, részben versenyen alapuló választásokat tartsanak. Kovács László szerint a választások fő célja: az egypártrendszerből átlépni a többpártrendszerbe. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, működőképes politikai pártokra van szükség. Ám idő kell ahhoz, hogy a pártok erre technikailag felkészüljenek. Magyar Bálint szerint paktumokra épülő köztes választások nem lennének célszerűek. Ugyanilyen fontos, hogy ne jöjjenek létre kettős hatalmi intézmények (például kétkamarás parlament). A kétkamarás parlament felállítását Orbán Viktor is ellenezte. Sikraszállt amellett, hogy jövő tavasszal szabad választásokat tartsanak. S. Hegedűs László elképzelhetőnek tartja, hogy a helyhatósági választásokat már ősszel megrendezzék. Ezt Magyar Bálint vitatta. Rámutatott: a helyi választásokat csak az országgyűlési választások után szabadna megtartani. Hardi Péter is ellenezte a közbülső választásokat. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy országgyűlési választásokat csak működőképes pártok esetén lehet tartani, legkésőbb 1990-ben. A választási programtézisekről szólva Hardi Péter kiemelte: az FKgP által képviselt rétegek időtálló törvényeket várnak. A párt programja megkülönböztetett figyelmet szentel majd a szektorsemlegesség deklarálására. S. Hegedűs László kifejtette: a néppárt programja elsősorban az agrárszektor kérdéseivel, illetőleg a helyi szuverenitáson alapuló önkormányzat megvalósításával kíván foglalkozni. (folyt.köv.)
1989. április 22., szombat 22:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|