|
|
|
|
NSZK: közvéleménykutatás - két német állam (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. november 14. kedd (MTI-tud) - Az NDK-állampolgárok 71,9 százaléka ellenzi az újraegyesítést, és e helyett két demokratikus német államot szeretne. Az újraegyesítés mellett 28,1 százalékuk foglalt állást. Ezeket a közvéleménykutatási adatokat a Kölnben megjelenő Express című, nagy példányszámú baloldali polgári lap kedden közölte. A címoldalas, szalagcímes tudósítás szerint, amely egy nyugat-berlini kutatóintezet adataira támaszkodik, az eredmény hivatalos NSZK-körökben feltűnést keltett. Az NDK-állampolgárokat Nyugat-Berlinben kérdezték meg.
Az Express másik vastagbetűs szalagcíme: Az NDK-beliek kedvence és nyugatnémet kancellárjelöltje Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancellár és külügyminiszter. Ezt a Rönnen és Társa nevű nyugat-berlini kutatóintézet adatai bizonyítják. Ezek szerint ugyanis a megkérdezett keletnémetek 31,6 százaléka Genschert választotta arra a kérdésre, hogy a mostani politikai helyzetben melyik politikus tudná legjobban kézben tartani az NSZK-t. Második helyen - 23,1 százalékkal - Hans-Jochen Vogel SPD-elnök következett, Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja 19,4 százalékot kapott. Egon Krenz, az NDK új párt- és állami vezetője a nyugatnémet Bild-Zeitungnak kifejtette, hogy az államhatárok mostani áteresztővé tétele még nem azonos a határok eltűnésével. Az NSZK legnagyobb példányszámú napilapjában kedden közölt nyilatkozatában a főtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy két katonai és két gazdasági rendszer határáról van szó, s itt mindenkire felelősség hárul a határ menti rend fenntártásáért. Jelezte, hogy kormánya nem kíván tárgyalni valamiféle ,,Marshall-segélyről,,. A Kohl kancellárral tervezett találkozón reális, ésszerű, megbízható és tisztességes dolgokról lesz szó, olyanokról, amelyek két egymástól független és szuverén német állam kapcsolataira épülnek. A Brandenburgi Kapu esetleges megnyitásáról szólva Krenz azt mondta, hogy a nagy számú átkelőhely megnyitása után nem szabad új követeléseket támasztani, mivel valóban az emberek tényleges érdeke a fontos, és nem a dolgok jelképes értelme. (folyt.)
1989. november 14., kedd 12:02
|
Vissza »
|
|
NSZK: közvéleménykutatás - két német állam (2.rész)
|
Hans Modrow - még miniszterelnökké történt megválasztása előtt nyilatkozva - a lapban hangsúlyozta: a Brandenburgi Kapuról hamarosan szó lesz majd, most azonban elsősorban az NDK felelős tényezőinek körében. Jelenleg még túl korai felvetni a kérdést. Hans Modrow szerint az NDK egyelőre nem foglalkozik a fal lebontásának gondolatával. Ilyesmi csak zűrzavart okozhatna, ha az érintett felek, így a bonni kormány és Berlin is, nem jutnak ebben már előzetesen egyetértésre. Magának Walter Momper nyugat-berlini kormányzó polgármesternek is ettől fő a feje, gazdasági problémái is vannak. - De van itt még egy másik problémakör is - hívta fel a figyelmet Modrow. - Ez pedig az a körülmény, hogy az NDK-ban - a másik német államhoz képest - lényegesen csekélyebb a bűnözés, alig van immunhiányos megbetegedés és kábítószerélvezet. Maguk az állampolgárok kérdezik nálunk, hogy miért nem ügyelünk erre továbbra is? Ha teljesen megnyitnánk a határokat, mindez nem lenne feltartóztatható és miniszterelnökként aligha tudnék sikeres politikát folytatni - így Hans Modrow.+++
1989. november 14., kedd 12:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|