|
|
|
|
- Négyszemközt dr. Torgyán Józseffel - 4. folyt.
|
- Nos, én nem a kommunistákat gyűlölöm. Én ilyet soha nem mondtam, és soha ilyen érzés bennem nem volt. Hadd legyen szabad kiemelnem azt, hogy nem azért tartottam ezeket a beszédeimet, mert én bárkit is bántani akartam ezzel, én védeni akartam a teljesen kiszolgáltatott vidéki lakosságot. Amikor ezek a beszédek elhangzottak, akkor páni félelem uralkodott vidéken, az emberek nem akarták elhinni, hogy létezhet az, hogy valaki megjelenik az ő körükben és azokat a despotákat, akik az ő életüket az elmúlt évtizedekben megkeserítették, akik olyan sok megaláztatást és szenvedést hoztak rájuk, hogy ezt bárki is kifogásolhatja. Pláne olyan stílusban, mint én, hogy erről lerántottam legkeményebben a leplet, és követeltem ezeknek a személyeknek a büntetőjogi felelősségre vonását is. És én itt látom a dolog lényegét.
Szerintem aki ilyen szemlélettel fellép, az semmiképpen sem lehet szélsőséges, mert hiszen a cél az , hogy a kiszolgáltatott falusi lakosságot ebből a nyomorúságos helyzetéből segíteni kell felemelni.
- Te azt mondtad, hogy ezeket a beszédeket mondtad - múlt időben. Tény az, hogy mióta megkezdődött a szabad, demokratikus parlament üléssorozata, azóta ez a Torgyán-jelenség változik. A higgadt és körültekintő, élesen és azonnal reagáló politikust is úgy néz ki, hogy kezdik elfogadni az emberek. Ugyanakkor egy-két nappal ezelőtt azért még azt mondtad a Parlamentben, hogy számonkérést tartasz jogosnak.
- Nos, a következőről van szó: a választási hadjárat befejezése után nyilvánvalóan más volt a feladat, mint a választási időszakban, amikor a keményen meglévő bolsevista uralmat kellett felszámolni. Tehát ezek - amint mondottam az előbb -, félelemoldó és a bolsevista hatalmat szétzúzni szándékozó beszédek voltak. (folyt.)
1990. augusztus 9., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Na ide figyeljenek, a hócipőm kezd tele lenni, hogy az egyesen néptánc van,a kettesen néptánc van. Elegem van egyszer s mindenkorra, viszont látásra, viszont hallásra, forduljanak föl...
- Beleznay Edit 49 éves rokkantnyugdíjas gyógyszerész vagyok a harmadik kategóriában, három éve. X. kerület, Gergely u. 116. Kérném nagyon a segítségüket, ha módjukban állna, hogy a budapesti KÖJÁL-nál hogy segitsenek, szeretnék dolgozni, valami élelmiszerellenőrzési területen. 662-812"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|