|
|
|
|
Alku a szegedi szovjet laktanyában
|
1990. július 11., szerda - Több mint félmilliárd forintra
értékelik az ideiglenesen hazánkban állomásozó Szovjet Déli
Hadseregcsoport illetékesei a szegedi öthalmi laktanyának azokat az
épületeit, létesítményeit, amelyeket a szovjetek építettek.
Szegeden már megszületett a döntés: a kiürítés után a város felsőoktatási intézményeinek egyetemi campusa legyen a laktanya. A helyi tanács és a szegedi felsőoktatási tanács képviselői szerdán tárgyaltak a laktanya vezetőivel arról, hogy a mintegy 19 ezer négyzetméternyi beépített területről mely létesítményekre tartanak igényt a főiskolák és az egyetemek. A többi épületet ugyanis a szovjetek - mint ezt bejelentették - lebontják, s a bontásból származó anyagokat magukkal viszik.
Az első tárgyalás azzal a megállapodással zárult, hogy a városi, valamint a felsőoktatási tanács is elkészíti a maga értékbecslését, és folytatják az egyezkedést. A laktanya parancsnoka közölte: elsősorban nem pénzt kérnek kártérítésként, hanem építőanyagot. A területükön lévő panel lakásokért például szívesen fogadnának házgyári elemeket. Az ajánlatot már csak azért is szívesen vették a szegediek, mert a főiskolák, egyetemek éppen szerdán kapták meg Cseresznyés László miniszteri biztos levelét. Ebben az áll, hogy a szovjet laktanyák hasznosításához többlettámogatást nem kapnak az intézmények; csak olyan átalakításra vállalkozhatnak, amely csekély anyagiakkal, esetleg értékcserékkel megoldható. (MTI)
1990. július 11., szerda 19:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Na ide figyeljenek, a hócipőm kezd tele lenni, hogy az egyesen néptánc van,a kettesen néptánc van. Elegem van egyszer s mindenkorra, viszont látásra, viszont hallásra, forduljanak föl...
- Beleznay Edit 49 éves rokkantnyugdíjas gyógyszerész vagyok a harmadik kategóriában, három éve. X. kerület, Gergely u. 116. Kérném nagyon a segítségüket, ha módjukban állna, hogy a budapesti KÖJÁL-nál hogy segitsenek, szeretnék dolgozni, valami élelmiszerellenőrzési területen. 662-812"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|