|
|
|
|
Könyvheti gyorsmérleg
|
1990. június 11., hétfő - Gazdagabb, sikeresebb volt az idei
könyvhét az elmúlt esztendők könyv ünnepeinél. A szellemi élet
kiemelkedő eseményén huszonnégy kiadó 96 kötettel mutatkozott be.
Továbbra is a magyar irodalom, ezen belül a kortárs magyar irodalom
írói részesültek megkülönböztetett figyelemben. A könyvhét
rendezője, az Állami Könyvterjesztő Vállalat gyorsmérlege szerint
június első hetének öt napján mintegy 16 millió forint értékben
adtak el könyvet, s ez 150 százalékkal haladta meg a tavalyi
bevételt.
Budapest belvárosában 52 könyvsátrat állított fel a rendező ÁKV, 16 új profilú sátorral többet az elmúlt évinél. Újdonságok voltak többek között, a Vörösmarty téri irodalmi terasz, ahol a Nyugaton élő magyar írók könyveit árulták, a Magyar PEN Club és az irodalmi lapok sátrai, valamint az úgynevezett tematikus sátrak, amelyeknél egy-egy témakör könyveit találhatták meg az érdeklődők. Az ÁKV idén 155 dedikálást szervezett 94 szerző részére. A legtöbben Faludy Györgyöt, Határ Győzőt, Fejtő Ferencet, Esterházy Pétert keresték fel. (MTI)
1990. június 11., hétfő 12:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Na ide figyeljenek, a hócipőm kezd tele lenni, hogy az egyesen néptánc van,a kettesen néptánc van. Elegem van egyszer s mindenkorra, viszont látásra, viszont hallásra, forduljanak föl...
- Beleznay Edit 49 éves rokkantnyugdíjas gyógyszerész vagyok a harmadik kategóriában, három éve. X. kerület, Gergely u. 116. Kérném nagyon a segítségüket, ha módjukban állna, hogy a budapesti KÖJÁL-nál hogy segitsenek, szeretnék dolgozni, valami élelmiszerellenőrzési területen. 662-812"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|